Megint nem új fejezet

Írnom kellene már az új részt, de most nincs annyira hangulatom hozzá. Ezért gondoltam hozok egy kis off témát. Mégpedig egy kis dicsekedést. Tudom, hülyeség, de nagyon fel vagyok pörögve miatta, ezért muszáj leírnom.
Tegnap hirtelen döntést hoztunk a nővéremmel, és eldöntöttünk, hogy hétfőn este Csehországba utazunk. Elmegyünk Turnovba, onnan pedig a Cseh Paradicsomban lévő prachovi sziklákat fogjuk megnézni, kirándulunk egy kicsit.
És ezt miért volt annyira fontos leírni? Hát mert Roman Koudelka (aki nem ismerné, ő egy cseh síugró) Turnovban született. Ez igazából annyira nem lényeges, de az én javíthatatlan síugrás-mániám miatt muszáj volt ezt leírni ide. :)

Újítások

Kicsit szerkesztgettem a blog kinézetét. Csináltam fejlécet a történetnek, meg a háttért is átállítottam. Nem valami húdenagyonjó, de nem vagyok ebben profi.

Friss nem tudom, mikor lesz, mert elkezdtem dolgozni egy történeten (nem fanfiction), és most azzal vagyok el. Igazából ehhez egyelőre csak egy fél oldalt írtam, de fogom írni, ígérem. :) Főleg, hogy most már van fejléc is.
Bár tudom, nem igazán olvassa ezt senki (hát, síugrós fanfiction senkit nem érdekel igazán... :S), de azért én nem adom fel. :) Legalább magamat elszórakoztatom vele. :)

(azért ha valaki olvassa, írhatna egy hozzászólásban arról, hogy van közönségem egyáltalán. :))

6. fejezet

Na, meghoztam az újabb fejezetet. Egész jól állok mostanában ezzel. :) Persze folyamatosan íródik, és amint elkészülök egy fejezettel, már rakom is fel ide.
Véget ér a planicai hétvége, de a történet még csak most kezdődik el igazán. :)
Jó olvasást!


***Teo szemszöge***

Becsuktam az ajtót, majd leültem a kanapéra. A gondolataimba mélyedtem, ami most tele volt Tom két puszijával.
Ez is ennyi lesz - gondoltam. - Miért is vártam többet, mint egy norvég síugró barátsága? Már ha lehetséges ez azután az éjszaka után. Amire egyikünk sem emlékszik.
Elhúztam a számat, majd gondoltam, gyorsan összepakolok én is, hiszen lassan indulni fogunk. Szerencsére mi nem repülővel, bár így sokkal lassabb lesz, de nem kell szenvedni a becheckolással, meg hasonlók.
Én ide még repülővel jöttem, Ljubljanából pedig taxival. Most viszont utazhatok a csapattal, a busszal. Persze a miénk nem olyan menő, mint az osztrákoké, meglátszik, hogy nincs annyi pénze a csapatnak. Mi lesz, jövőre, amikor Adam Małysz már nem lesz a csapattal?
Már majdnem készen voltam a pakolással, amikor Kamil benyitott.
- Kopkopkop, bejöhetek? Peersze, Kamil, nyugodtan gyere. De ugye nem zavarok? Nem, de köszönöm, hogy kopogtál - néztem rá, miközben a képzelt beszélgetést előadtam.
- Bocsi - morogta. - Csak gondoltam szólok, hogy siess. Már így is éjszaka lesz, mire hazaérünk.
- Egy kicsit segítenél?
Kamil segített elpakolni a maradék cuccomat, majd két bőrönddel és egy kis hátizsákkal felszerelkezve, már kint is voltam, a busz előtt. Nem szólt be senki, hogy sok a cuccom, a fiúk is hoztak ennyit. Persze nem azért, mert abban a három napban nem tudták eldönteni, mit fognak majd felvenni, hanem csak a versenyre szükséges dolgokat pakolták be. A buszsofőr, Jan egy német származású fickó segített nekem bepakolni a csomagtartóba, majd felmásztam a lépcsőn. Akármennyire is gagyi ez a busz az osztrák tourbus-hoz képest, nekem még így is nagyon menőnek tűnt.
Mindenkinek volt az ablak mellett helye, vagyis lett volna, persze, mint a középiskolások az osztálykirándulások alkalmával, mindegyikük hátra akart ülni (ahol egyébként a legjobban dobál a busz, és csak hányingert kelt). Én nem hátra ültem, hanem befogaltam egy ablak melletti helyet. A lenti részen volt egy minikonyha, egy bárpult, ahol semmi alkoholt nem kaphattunk, de legalább minden ingyen volt, és egy wc. Az utastérben pedig az üléseket ágyként is át lehetett alakítani, hogy kényelmesen aludhassanak a srácok. Na nem, mintha aludni akartak volna, ahogy elnéztem őket.
Én viszont inkább a zenémre koncentráltam. Így legalább nem lettem rosszul. Nem bírom a buszutakat. Persze azért szóltam még Jannak, hogyha lehet, néha egy benzinkútnál álljunk meg, hogy tudjunk levegőzni. Szerencsére ezzel nem volt probléma, hiszen Maciej miatt is mindig meg kell állni, és a vaxmester, Grzegorz sem bírja igazán a buszt. Bár ő megiszik két feles vodkát, és egyből elalszik, csak akkor van gond, amikor felébred, és rohan is egyből a wc-re.
Azért bevettem egy daedalont, és a zene is sokat segít nekem. Persze nem volt nagy nyugtom, hiszen Maciej odaült mellém, hogy beszélgetni akar.
- Azt hittem, te se bírod a buszozást - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem, de ha beszélgetek, akkor nem figyelek oda rá, hogy rosszul vagyok.
- Akkor miért nem vagy hátul a többiekkel? Nekem nem tesz jót a beszélgetés ilyenkor - mondtam őszintén. Nem akartam lekoptatni, de fáradt voltam, nem igazán aludtam az elmúlt éjszaka. Persze ezt nem akartam Cicuskának elmondani.
Vállat vont, majd kicsit megsértődve visszament a többiekhez. Szerencsére többet már nem zavartak, bár ez valószínűleg annak volt betudható, hogy Kamil visszatartotta őket. Ő tudta, mennyire rosszul tudok lenni.
Az úton összesen csak háromszor álltunk meg, először a szlovén-magyar határon, majd a magyar-szlovák határon, végül pedig amikor átléptük a lengyel határt. Nekem csak egyszer kellett úgy igazán levegőzni, amikor a nagy kanyargás után végre megálltunk Lengyelországban. Nem szeretem ezt a részt, ráadásul lassan is tudunk csak arra haladni, hiszen hiába a téli gumi, a Magas-Tátrában még márciusban is van hó. Hólánc meg persze nincs. Mondjuk nem volt rá nagy szükség, de akkor is. Lehet, hogyha kocogtam volna a busz mellett, gyorsabb lettem volna. Na jó, talán sprintelni kellett volna, de legalább friss levegőn lettem volna.
Éjjel kettőre megérkeztünk végre Zakopanébe, és a buszállomáson kiszállhattunk mi, helyiek. A többieket hazavitte a busz.

***Kamil szemszöge***

Ahogy leszálltunk a buszról, Teo és én ugyanarra vettük az irányt. Mivel Ewa és én szakítottunk, inkább Teo-hoz mentem, így nem okozott gondot, hogy hazakísérjem. A városban, mint mindig, most is nagy volt az élet.. Minden évszakban rengeteg turista jár erre, így mindig van valahol buli. A Morskie Oko nevű szórakozóhely nem okozott csalódást, sok fiatal cigizett kint előtte. Persze mi nem mentünk bulizni, el voltunk fáradva eléggé. Végigsétáltunk a főutcán, majd ahol kettéválik az út (egyik a sánc felé megy), mi is lekanyarodtunk, és a bolt mellett bekanyarodtunk az egyik utcába. Nem nagy város Zakopane, és a legtöbb hely szálloda, vagy panzió. Mi egy kisebb házban lakik Teo, aminek az egyik lakása a övé volt. A többiben általában turisták szállnak meg, a házinéni viszont úgy döntött, egy-két lakást albérletbe is kiad.
Bementünk a lakásba, ahol Teo egyből ledőlt a kanapéra a nappaliban.
- Nyugodtan menj el zuhanyozni, addig én olvasok.
Bólintottam, és befoglaltam a fürdőt. Volt itt egy törölközőm, hiszen sokszor volt olyan buli, ami sokáig tartott, és ilyenkor nem akartam sose zavarni Ewát hajnalban, hogy hazaérek, és estére itt maradtam. Most már mindegy ez az egész is.
Nem áztattam magam sokáig, hiszen tudtam, hogy Teo is zuhanyozni akar még. Felvettem egy tiszta pólót, majd alsógatyában és a pólóban kimentem a nappaliba.
- Mehetsz - vetettem oda Teonak. Most többre nem voltam képes.
Bementem a szobába, majd lefeküdtem az ágyba. Már alig voltam ébren, szerintem félálomban lehettem, amikor Teo is csatlakozott. Bebújt mellém az ágyba, és már aludtunk is.
Sosem voltunk szégyenlősek egymás előtt, hisz kiskorunk óta ismerjük egymást. Sokszor aludtunk egymás mellett, sosem volt belőle gond.

Hajnalban, amikor felkeltem, láttam, hogy Teo még alszik. Ránéztem az órára. Hét volt. Nem szoktam sokáig aludni, bár amilyen fáradt voltam este, nem értem, miért nem tudtam most kialudni magam. Két napja alig aludtam.
Kikászálódtam az ágyból, majd betakargattam Teo-t. Milyen nyugodtan alszik. Én pedig mennyire hozzábújnék.
De nem lehet. Nem tudja, mit érzek, és talán hülyeség is az egész. Meg most ott van Tom is neki. Már ha sikerült a randijuk. Erre még rá sem kérdeztem.
Kinyitottam a hűtőajtót, majd amikor láttam, hogy nem sok minden van benne, csak lejárt szavatosságú joghurtok, úgy döntöttem, lemegyek a boltba. Úgy sincs messze, és mivel hét óra van, már ki is nyílt. Amúgy is kedd van, tehát mindenki megy dolgozni. Kivéve mi, nekünk szünetünk van.
Felöltöztem, és kiléptem a lakásból. Elsétáltam a boltig, és gyorsan bevásároltam. Vettem zsemlét, felvágottat, margarint, vizet. Alap dolgok, de nem kell ennél több most.
A pénztáros néni már ismer minket, hiszen rengetegszer jártam én is erre.
- Gratulálok az eredményedhez! - mosolygott rám, mire egy tizenéves lány (biztos suli előtt beugrott kajáért), aki előttem állt a sorban, gyorsan hátra fordult. Méregette az arcomat, majd vállat vonva elment.
- Köszönöm - mosolyogtam a nénire, viszont megint zavart, hogy a saját városom beliek nem ismernek fel engem.
Kifizettem a kaját, majd visszamentem a lakásba. Elkezdtem készíteni egy szendvicset magamnak, majd mikor Teo kibotorkált a szobából, úgy döntöttem, csinálok egyet neki is. Amikor konstatálta, hogy ő is fog kapni, felrakott forrni vizet. Majd egy kannába belerakott két teafiltert.
Mikorra elkészültünk a reggelivel, megterítettünk, és leültünk az asztalhoz.
Nem sokat beszélgettünk, inkább faltuk a kaját, hiszen nagyon éhesek voltunk már. A teát is megittuk hamar, úgyhogy maradt az ásványvíz.
- Mi jót csinálsz ma? - kérdeztem meg a reggeli után.
- Nincs tervem. Te hazamész? - nézett rám kérdőn.
Csak megvontam a vállamat. Nem nagyon volt kedvem hazamenni az üres lakásba. Furcsa, már annyira megszoktam, hogy ott van Ewa. Nélküle annyira más lesz.
Na nem mintha bánnám ezt az egészet.
- Felhívod majd Ewát?
- Minek? - bukott ki a kérdés a számon.
- Hogy megbeszéljétek a dolgokat józanul is.
- Nem mindegy? Megcsalt, elhagyott. Nincs kedvem beszélni vele.
- Egyszer úgyis muszáj lesz. Ha mást nem, mikor váltok.
Igaza volt, tudtam. De inkább csak nyújtottam a dolgokat.
- Mi lenne, ha este elmennénk sörözni? - kérdeztem rá inkább. - A sánc előtti kocsma?
- Inkább menjünk a Guiness-be - mosolygott már ő is. - Jobb a sör, és igazán mehívhatnál engem is. Most úgyis nyertél egy csomót.
Elnevettük magunkat. Megvan az esti program. Addig pedig filmezünk. Persze inkább letöltünk filmeket. Borzalmas az, ami a tévében megy. A hollandoknál van felirat. Nálunk bezzeg csak alámondás. Nem túl izgalmas, amikor egy nyolcéves kisfiúnak, és egy nyolcvanéves néninek is ugyanaz a középkorú férfi mondja alá a mondandójukat, hangsúly nélkül.

5. fejezet

Meghoztam az új részt. Ebben van egy kis rész, ami Kamil szemszögéből van, nem tudom miért, de könnyebb volt így megírni. Kicsit világosabb lett ezzel egy-két dolog, szerintem. 
Kamil ki van akadva, Teo pedig randizik Tommal. 




**Kamil szemszöge**

Reggel eléggé másnaposan ébredtem. Túl sokat ittam. Ránéztem a telefonomra, hogy megnézzem, mennyi az idő, amikor észrevettem, hogy kaptam egy sms-t. Gyorsan megnyitottam, és elolvastam.
“Ezaz, rakd le te bunkó! Mire hazaérsz, én már sehol sem leszek.”
Ewa küldte. Megnéztem a híváslistámat, és láttam, hogy hajnalban beszéltem vele. Valószínűleg valami nagy vita volt.
Összekaptam magam, és elindultam, hogy megvitassam az estét Jurijjal.
- Jó reggelt! - köszöntem rá, amikor kinyitotta az ajtaját. - Bemehetek?
A szlovén beinvitált, majd leültem a kanapére, míg ő a fürdőben felöltözött.
- Miért engedted, hogy beszéljek Ewával?
- Á, szóval emlékszel rá? - kiabálta ki a fürdőből.
- Nem. Csak kaptam tőle egy üzenetet, hogy elköltözik.
- Gondoltam, hogy ez lesz ezek után - mormogta, ahogy kijött a nappaliba. - Menjünk enni, gyere.
Együtt elindultunk az étteremhez.
- Hogy érted, hogy ezek után? Miket mondtam neki? - kérdeztem aggódva.
- Leginkább sírtál, haver.
Hirtelen megtorpantam.
- Mi?
- Megcsalt téged. Aztán magyarázkodott valamit, te meg leraktad a telefont az asztalra. Ő még mindig beszélt, ezért én letettem.
- Te jó ég...
- Amúgy meg nem tudom min akadtál ki. Azt hittem, neked is van valaki.
Felment bennem a pumpa. Volt valaki, igen, de az csak olyan plátói dolog lehet. Ewa és én pedig jól éltünk együtt. Már nem szeretem őt szerelemből, de sohasem csaltam volna meg.
Jurij kitalálta a gondolataimat.
- Tudom, hogy nem volt semmi fizikailag azzal a másikkal. De ha lehetne megtetted volna, nem?
Magam elé meredtem. Nem tudtam megszólalni.
- Na, gyere. Menjünk enni, ne álljunk itt a folyosón. Hátha lent lesz Teo is, és akkor együtt ehetünk.
- Teo? Ne... ne mondd el neki a tegnapot. Vagy ő emlékszik?
- Nem hinném, bár akkor már ott sem volt.
- Ennyire nem bírta a piát?
- Hát, fogalmazhatunk így is, de majd ő elmeséli - mosolygott rám sejtelmesen Jurij.

A reggeli nem sikerült túl jól. Amint megtudtam, hogy Teo már le is feküdt Tommal, egyből felhúztam magam. Gúnyos szavakat vágtam legjobb barátomhoz. Hihetetlen mennyit veszekszünk ezen a hétvégén, pedig...
- Hé, haver, mi a bajod? - nézett rám értetlenül Jurij, mikor Teo otthagyta az asztalt.
Hirtelen rántott vissza a valóságba, ekkor jöttem rá, hogy ő is itt van. Nem mondhattam el az igazat. Engem is csak felhúznak a gondolataim.
- Csak nem akarom egy csalódás után összekaparni a földről. És tudod milyenek a norvégok.
- Igen, tudom. Jófejek, viccesek, bár a poénjaikat nem mindig értem meg, de jól lehet velük bulizni. Tom pedig egy rendes srác.
- Aki egyből kihasználta, hogy Teo részeg.
- És aki szintén teljesen részeg volt. Mint ahogy mindenki más. Végre hízlalhattuk magunkat sörrel.
Megrántottam a vállam, és inkább ettem. Nem volt kedvem vitatkozni. Jurij még párszor próbálkozott velem kommunikálni, de amikor látta, hogy nem megy, egy “akkor játszd a durcás kisgyereket” morgással már ott is hagyott egyedül.
Én továbbbra is csak mérgelődtem magamban. Teljesen ki voltam akadva. A feleségem megcsalt, én pedig ahelyett, hogy nagyon kiakadnék (ami mondjuk megtörtént este, de én nem emlékszem rá), a legjobb barátomról fantáziálok, aki azzal a bájgúnár norvéggal kavar.
Beletemettem a tenyerembe az arcomat. Azért hoztam el Teo-t, hogy együtt töltsük az egész hétvégét, és elmondhassam neki, hogy mi is van velem. Erre bekavar Jurij, aki elmondta helyettem, meg bíztatja Teo-t, hogy jöjjön csak össze Tommal.
Felálltam a helyemről. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Véget vetek ennek, és ha Teo ki is akad, majd én vigasztalom. Az mindig bejön a filmekben is.
Elindultam az étterem kijárata felé. Olyan ideges voltam, hogy neki mentem valakinek.
- Bocs - morogtam neki, majd kiakartam kerülni, de megállított.
- Hé, Kamil! - Tom volt az, hatalmas vigyorral a száján. Tudtam én, hogy ez lesz, Teo ki fog borulni. - Most találkoztam Teo-val. Együtt fogunk ebédelni. Mondta, hogy a legjobb barátod, és tudom, hogy ritkán beszélgettünk ennyit. De... úgy gondoltam, lehetnénk mi is jó haverok.
Várta, hogy mondjak valamit, de én csak bámultam rá. Lassan bólintottam.
- Ööö... oké. Akkor majd még találkozunk. Szia - köszönt el kicsit döbbenten azon, hogyan reagáltam.
Felmentem a szobámba, és egyből belevertem a falba a fejem. Persze nem erősen, csak annyira, hogy észhez térjek.
Hiszen beszélnem kellene még Ewa-val is.

**Teo szemszöge**

Nagyon vártam, hogy végre találkozhassak Tommal. Tudom, hogy csak egy napja ismerjük egymást, de úgy érzem, belezúgtam. Bár az ilyen mindig hamar alakul ki, a szerelem pedig majd csak később jön. Mindig így volt ez velem.
Gyorsan megcsináltam a sminkemet, és azon kezdtem gondolkodni, hogyan is öltözzem fel. Ha úgy öltöznék, ahogy szoktam, lehet, hogy nem tetszene neki. Inkább egy rocker lány vagyok, bár nem vetem meg a nőiesebb cuccokat sem. Nem úgy megy ez már, mint gimi elején, hogy együtteses pólóban, farmerban mászkáltam.
De ha meg nem így öltözöm fel, akkor meg nem magamat adom. Ez így nem lesz jó.
Végül egy egyszerű farmer, póló kombinációnál döntöttem. Kényelmes, és gondolom ő se fog kiöltözni.
Igazam lett, hiszen amikor leértem az étterembe, láttam, hogy Tom már vár engem az egyik asztalnál, és egyáltalán nincs kiöltözve.
- Szia - köszöntem rá, amikor odaértem az asztalhoz.
- Szia - mosolygott ő is rám. - Jól nézel ki. Ülj le! - intett a székre.
Nem a legudvariasabb kihúzom neked a széket ember, de ez nem is baj. Az kicsit sok lenne már nekem.
Rendeltünk ebédet, majd beszélgetni kezdtünk. Magunkról meséltünk főként, ki milyen volt kiskorában, ilyesmi.
- Tényleg síugró vagy te is? - mosolygott.
- Így van, és úgy néz ki, jövőre nekünk is lesz világkupa. Eddig csak össze-vissza versenyek voltak, de most már mi is megmutathatjuk magunkat. Van egy amerikai lány, aki nagyon jó. Akárhányszor voltunk együtt versenyen, mindig megnyerte. De majd kiderül decemberben.  Addig pedig még edzhetek is, fejlődhetek.
Ahogy erről beszéltem, éreztem, mennyire szeretem én ezt a sportot. És az, hogy végre lesz női világkupa, olyan nagymértékű boldogsággal töltött el, mint előtte még semmi. Sőt, ez azt is jelenti, hogy Sochiban, a téliolimpián is indulhatok majd.
Tom csak mosolygott rajtam.
- Jó hallani, hogy egy lány is ennyire csillogó szemekkel tud beszélni erről a sportról. Mármint... nem a szurkolókra gondolok. Mert te ráadásul tudod is, milyen érzés úgy igazán ez az egész.
- Imádom. De sajnos sose ugrottam sírepülő sáncról, és nem is tartom valószínűnek, hogy ez hamar be fog következni. Mi mindig csak normál sáncról ugrunk, és azért a 90-100 m-es ugrások nem olyanok, mint a 240 m.
Lassan befejeztük az ebédet, majd felkísért a szobámhoz.
- Örülök, hogy együtt ebédeltünk ma. Nemsokára megyek Zakopanéba, Adam búcsúztatójára. Ott leszel te is?
- A példaképem visszavonul, és szerintem Kamil elintézi nekem, úgyhogy mindenképpen. Amúgy meg tudok sok jó helyet ott a környéken, úgyhogy tudunk is majd hova menni. Persze csak ha szeretnéd - elpirultam. kicsit sokat beszélek néha. Még csak nem is mondta, hogy menjünk el valamerre, én meg egyből letámadom.
- Jól hangzik - mosolygott rám, majd kaptam két puszit, és elbúcsúztunk.
Két puszi... ez most jó vagy rossz jel?

4. fejezet

Miért is ne, gondoltam felrakok még egy fejezetet ma. Most, hogy van kedvem írni, gyorsan szaporodnak a betűk.
Azért remélem valaki olvassa, nem csak magamnak rakom fel a részeket. :)
Jó olvasást!


Ráadásul tudtam is, hogy kik ők. Tom Hilde és Johan Remen Evensen. Hirtelen megtorpantam. Mit keres két norvég az én szobámban? Ők is csak álltak, és bámultak rám. Ekkor leesett. Rossz szobába nyitottam be.
Gyorsan elnézést kértem, és már szaladtam is ki. Megtaláltam a saját szobámat, és gyorsan bezárkóztam. A hirtelen döbbenettől még sírni is elfelejtettem. Aztán nevetni kezdtem.
“Milyen béna vagyok!”
Gyorsan megigazítottam a sminkemet. Talán mégis csak jobb lenne, ha lemennék. Bár így most, hogy beégettem magam a norvégok előtt, lehet, hogy ez nem a legjobb ötlet.
Mikor már tűrhetően néztem ki, úgy döntöttem, bulizok egyet. Ahogy kinyitottam az ajtót, láttam, hogy Kamil épp akkor kopogott volna be.
- Sajnálom - kezdte.
Elmosolyodtam, majd beinvitáltam.
- Ne haragudj kérlek. Nem akartam kiabálni, csak kicsit egyedül maradni. Felhúztam magam azon, hogy Jurij elmondta. Meg az alkohol is kicsit betett. Amúgy soha nem ordibáltam volna veled, ugye te is tudod? Meg... - hadarta.
- Nyugi, nyugi! - állítottam le, majd átöleltem.
Kamil nagyon szorosan ölelt engem, nem hagyta, hogy elegedjem. Nem mintha akartam volna. Jó volt egy kicsit megnyugodni az ölelésében. Aztán észrevettem, hogy sír.
Hirtelen nem tudtam, mihez is kezdjek. Régóta vagyunk legjobb barátok, mindig mindent elmondunk egymásnak. Emlékszem, hányszor sírtam a vállán az osztályom miatt, vagy esetleg fiúk miatt. Azt viszont sosem láttam, hogy sírt volna. Ő mindig olyan erős volt, és mindig olyan vidám.
Nem tudtam semmit mondani neki, így csak öleltem továbbra is. Tíz perc múlva elengedett.
- Elmegyek zuhanyozni. Tudsz addig nekem falazni a partin?
Bólintottam, és együtt hagytuk el a szobámat. Ő átment a sajátjába, én pedig a szálloda konferenciacsarnokába vettem az irányt.

Jurij már aggódva várt engem.
- Hogy van Kamil? - kérdezte egyből.
- Nem jól. De legalább ki tudta adni magából valamennyire. Nem beszél róla, de nem rejti el előlem, hogy baj van.
A szlovén csak bólintott egyet, majd felém nyújtotta a karját. Belekaroltam, mintha valami bálba mennénk, pedig csak egy sima buli volt. Persze egyből a pult felé vettük az irányt.
- Két sört kérnénk - szólalt meg Jurij, mikor odaértünk.
Megkaptuk a söröket, és leültünk az egyik asztalhoz. Már majdnem megittuk a sörünket, mire Kamil leérkezett. Leült mellénk, egy üveg pezsgővel, és három pohárral.
- Ha már nyertem ma, ünnepeljük meg - mosolygott ránk, és már öntötte is ki a pezsgőket. Koccintottunk, majd tovább beszélgettünk, de most főként a versenyről volt szó. Kail nem igazán akart beszélni Ewáról és arról a bizonyos másik lányról.
“Vagy fiú...?” - döbbentem meg hirtelen, ám ezt a gondolatot hamar elvetettem. Ha már megházasodott, csak nem később jut eszébe, hogy meleg. Tiszta Jóbarátok lenne.
Egy ideje már ott ültünk, mikor valaki megállt felettünk.
- Egy táncot? - kérdezte tőlem egyből.
Felnéztem, és megdöbbentem. Tom Hilde állt ott, a norvég srác, akire rányitottam a buli előtt.
- Ööö... persze - mondtam, és felálltam. Jurij csak mosolygott rám, és bíztatva lökdösött, hogy menjek már.
Miért is ne? Valami vonzott engem a norvég fiúban, bár nem az a tipikusan helyes srác. Mindenesetre valami megfogott benne. Bár az, ahogy az öltönyben kinézett, eléggé furcsa volt. Inkább vicces, mint elegáns.
- Bocs, hogy rátok nyitottam - kezdtem egyből a társalgást. Kicsit bele is pirultam.
- Á, ugyan, semmiség. Szerintem legalább annyira meglepődtél, mint mi - nevetett rám.
- De tényleg bocsi. Azt hittem az az én szobám. Nem igazán szoktam szállodában megszállni.
- Semmi gond, tényleg - nyugtatott. - Egyébként már jobban vagy?
- Tessék? - döbbentem meg a kérdésén.
- Kicsit mintha ideges lettél volna. Mintha sírtál volna.
- Hát, nem nem sírtam. És igen, jobban vagyok már, köszi. Kicsit kiakadtam, de már mindegy.
- Nem akarsz beszélni róla, mi?
Bólintottam egyet, és megértette, hogy ezt a témát most hanyagolnunk kell. Egy ideig nem is beszéltünk, csak csendben táncoltunk. Amikor pedig már eléggé elfáradtunk, elköszöntünk egymástól, és leültem vissza az asztalhoz.
- Na, milyen volt? - kérdezte egyből Jurij. - A norvég herceg elcsábított?
- Hahaha - húztam el a számat, majd mosolyogva hozzátettem: - Amúgy sem ő a norvég herceg.
Nevettünk egyet, majd elmeséltem a fiúknak a rányitós sztorimat, persze kihagytam, az idegesen, a sírás határán állós részt.
Az este további részében még iszogattunk pár felest is, az utolsó emlékem pedig az, hogy a norvégokkal együtt táncoltunk.

Reggel borzalmas fejfájással keltem. Nyögtem egyet, majd kinyitottam a szemem. Valami viszont nagyon furcsa volt. A szoba mintha teljesen a fordítottja lenne az enyémnek, ráadásul az ablakba egy síugró ruha volt felakasztva.
Felültem, és körülnéztem. Egyedül voltam, egy szál bugyiban, a többi ruhám pedig össze-vissza hevert a földön. Gyorsan felöltöztem, majd gondoltam megmosom az arcom. A fürdő viszont foglalt volt.
- Hol vagyok? - suttogtam magam elé, majd gyorsan el is hallgattam. Furcsán veszi ki magát, ha így magamban beszélek.
Nagyon érdekelt, ki lehet a fürdőben, viszont féltem is tőle. Ki tudja mi történt az este. Hallottam, hogy a vizet elzárták. Ijedtemben elindultam az ajtó felé, ám az zárva volt.
“Hol a kulcs?” - kezdtem keresni azt, majd megláttam az éjjeliszekrényen. Végre megfogtam, és indultam is az ajtó felé.
Ekkor jött ki a fürdőből az illető vizes hajjal, egy szál törülközőben.
- Szia - köszönt rám.
- Szia - a hangom elment, alig lehetett hallani.
- Ne haragudj, hogy ott hagytalak az ágyban - kezdte. -, de kicsit megijedtem reggel. Nem emlékszem igazán az estére.
- Hát, igazából én sem - vallottam be, majd elmosolyodtam. - Gondolom nyilvánvaló, hogy mi történt az éjszaka.
Tom bólintott egyet, de többet nem nagyon akart beszélni, így elköszöntem, és kimentem a szobából. Gyorsan megkerestem az enyémet, ami nem volt messze, majd bezárkóztam a fürdőmbe.
Egy gyors, frissítő zuhany után lementem az étterembe, hogy megreggelizzek. Kerestem egy üres asztalt, és már ki is hozták a reggelit. Nagy adag rántotta, zsemle, sonkaszeletek, narancslé, tea. Minden volt az asztalon, ami kellett. Hamar csatlakozott hozzám Jurij és Kamil is.
- Úristen, de másnapos vagyok - kezdte a szenvedést Kamil.
- Nekem mondod? Szétmegy a fejem - folytattam.
- De neked legalább volt egy jó estéd - kacsintott rám Jurij.
Kamil rámnézett, majd a szlovénra.
- Miért? Mi történt? Én valahol a harmadik felesnél elvesztettem a fonalat.
- Én sem emlékszem többre - tettem fel gyorsan a kezem.
- Elég szexis táncot nyomtál le Tomnak - nevetett Jurij.
- És még?
- Valamikor kettő-három felé elvonultatok, miután már egy órája folyamatosan smároltatok - avatott be a részletekbe a szlovén.
- Nagyszerű Teo. Sikerült megint összeszedned egy egyéjszakás kalandot? - csóválta a fejét Kamil, és kicsit csalódva nézett rám.
- Nem terveztem - húztam fel az orrom. - Amúgy is, Tom tök rendes volt reggel. Meg egész helyes is.
- De pont ő? Hiszen norvég! A fenébe is, ebből úgyse lesz semmi - morgott.
- Ha egyéjszakás kaland lenne, akkor nem is baj, hogy norvég. Amúgy meg - nyeltem le az utolsó falatot a rántottámból - szerintem lesz folytatása.
Gyorsan megittam a teámat, majd felálltam, és a szobám felé vettem az irányt.
A liftnél összefutottam Tommal. Zavartan nézett rám, de én rámosolyogtam.
- Mikor indultok? - kérdeztem.
- Csak este megy a repülő Ljubljanából. Miért?
- Nincs kedved együtt ebédelni? - tértem egyből a lényegre.
Tom elmosolyodott, és láttam a szemében az örömöt.
- Dehogynem! Egykor az étteremben?
- Tökéletes.
Adtam egy gyors puszit az arcára, majd beszálltam a liftbe, hogy kicsit lepihenhessek.

3. fejezet

Kicsit sokára ugyan, de meghoztam a következő részt. Már dolgozom a negyediken, csak így szakdoga írás mellett, nincs nagy kedvem ahhoz, hogy írjam.
Jó olvasást!




Többen nem nagyon akartak jönni, így csak hárman mentünk. Kamil szólt az edzőjének, hogy kicsit elmegyünk sétálni.
Nem igazán iszogathatott. Nem azért, mert féltették a berúgástól, hanem mert az alkohol hízlal. És neki nem szabad elhíznia. Ez egyébként rám is igaz, de velünk ezt annyira nem tartatják be. Sajnos nekünk nőknek nem az igazi ez a sport. Nem tudunk eléggé ráhajolni a combunkra, hiszen a mell visszafog valamennyire. Még ha nincs is akkora mellünk.
Szóval hárman mentünk végül iszogatni. Ahogy beléptünk a kocsmába, egyből zúgolódás támadt. Egy fiatal szlovén lány egyből fényképet követelt Jurijtól, ám Kamilt figyelemre sem méltatta.
- Már megint nem ismernek fel - tettetett szenvedést.
- Vagy csak nem kedvel téged - nyújtottam ki rá a nyelvem.
Kamil sértődötten húzta fel az orrát, majd a pulthoz állt.
Amíg Jurij fotózkodott - és flörtölt -, Kamil pedig a söröket vette, addig én kerestem egy boxot, ami szabad volt még. Egyet találtam, egészen közel a bejárathoz. Kamil időközben visszatért, letette elénk a söröket. Belekortyoltam, és éreztem, hogy jó este lesz ez.
Lassan Jurij is visszatért, leült mellém, és ő is elvette a sörét.
- Na, mi az? Melyik lány tetszik? - kérdeztem rá mosolyogva.
- Igazából egyik sem. Viszont neked volt igazad, Kamil. Ezek lengyel csajok, és nagyon örültek, hogy nyertél. Gondoltam, nem mondom meg nekik, hogy ki vagy.
Mindannyian nevettünk, Kamil viszont továbbra is csak morgolódott.
Ahogy söröztünk, egyre jobb hangulatunk lett. Jurij többször megemlítette, hogy nem hitte volna, hogy nők így tudnak inni. Én ezeken csak nevettem. Folyamatosan csipkelődtünk a szlovénnel, ám Kamil egyre csendesebb lett.
- Mi a baj? - kérdeztem rá, amikor Jurij elment wc-re.
Kamil csak megvonta a vállát, de nem válaszolt.
- Ugyan, mondd már, mi a baj? Történt valami?
- Hagyjuk, Teo. Most nincs kedvem ehhez.
- Te akartál inni, ha most a sör miatt rossz kedved lesz este, mérges leszek. Mi történt? Ewával összevesztetek?
Újabb vállrándítás volt a válasz, de most már nem nézett a szemembe.
Közben Jurij is visszajött, ezért nem akartam tovább folytatni a beszélgetést. Nem akartam kellemetlen szituációba hozni. Habár kicsit úgy éreztem, a szlovén többet tud erről a dologról, mint én. És már abban is egyre biztosabb voltam, hogy Ewához van köze a rossz hangulatnak.

Négy sör után úgy döntöttünk, ideje visszamenni a szállodába, hiszen a buli nemsokára kezdődik. Kamil továbbra is csöndesen ballagott mellettünk, Jurijjal viszont egyre jobban éreztük magunkat. Megtanította nekem a Planica polkát elénekelni, és miután már jól ment nekem, én is megtanítottam neki a Jaki tu spokój-t.
(*szerk.: Planica polka - szlovén dal, ha 210 m felett ugranak a planicai sáncon, ez szokott megszólalni.
Jaki tu spokój - lengyel dal, amire nagyon jól lehet lengetni a zászlót. Zakopanei versenyeken rendszeresen lejátszák.)
Nevettünk és egymásba karolva mentünk. Ahhoz képest, hogy igazából csak ezen a hétvégén ismertem meg, nagyon jóban lettünk a szlovén sráccal.
- Hagyjátok már abba! - morgott mellettünk Kamil. - Nincs jó hangotok, és kissé elegem van most ebből.
Aztán gyorsított a tempóján, és otthagyott minket.
- Mi van vele és Ewával? - kérdeztem rá egyből.
Jurij csak nézett, de aztán sóhajtott, és belekezdett.
- Állandóan veszekednek. Kamil már nem igazán bírja ezt a kapcsolatot, és állítólag valaki más is van.
- Valaki más? Úgy érted, hogy Ewa csalja őt?
- Nem, nem! Vagy legalábbis erről nem tudok. Kamil szerelmes valakibe.
- Aki nem Ewa. De... mégis ki az?
- Nem tudom, de engem is érdekelne. Azt nem volt hajlandó elmondani.
Nem értettem, miért nem hajlandó ezt nekem elmondani Kamil. Kicsit rosszul esett, hogy Jurij hamarabb tudott róla. Elvileg én vagyok a legjobb barátja. Pedig Ewával sincsen jó viszonyunk, tehát attól sem félhetett, hogy elmondom esetleg. Amúgy is tudom tartani a számat. Jobban, mint Jurij. Én nem mondtam volna el neki sem.
Lassan visszaértünk a szállodába. A recepcióst megkérdezte, hogy Kamil visszaért-e. Aggódtam, nehogy elmászkáljon egyedül. Nem ismeri annyira ezt a helyet. Ráadásul imádja a hegyeket, és ha eltéved a sötét erdőben, nem fogjuk megtalálni.
- Igen, már megérkezett. Fel is ment a szobájába - válaszolt kedvesen a férfi.
Megnyugodtam, elkértem a kulcsot, és én is felmentem átöltözni, hiszen már csak fél óra van a buliig.
***
Miután átöltöztem, átmentem Kamilhoz, hogy megnyugodjak, jól van-e. Bekopogtam, ám válasz nem jött. Megint kopogtam, és hallottam, hogy valaki az ajtóhoz jön, de még mindig nem kattant a zár, még mindig nem nyílt ki az ajtó.
- Kamil... - kezdtem. - Tudom, hogy bent vagy. Beszélhetnénk?
Kicsit kivártam. Egy ideig még nem szólt semmit, majd végül kinyitotta az ajtót.
Bementem hozzá, és láttam, hogy visszaül a kanapéra, és kezébe temeti az arcát.
- Beszéltem Jurijjal - kezdtem volna mondandómat, de ő csak horkantott egyet.
Nagy levegőt vettem, majd újra neki kezdtem.
- Miért nem mondtad el, hogy gond van? - kedvesen akartam kérdezni, de kissé felháborodottra sikerült.
- És még neked áll felljebb? - kiáltott rám. - Ki vagyok készülve idegileg, a válás szélén állok, te meg kiakadsz egy olyan apróságon, hogy nem mondok el neked valamit?
Ez kicsit rosszul esett. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, de visszafogtam magam. Igaza volt.
Kiakadtam ezen a kis apróságon, miközben neki romokban van az élete.
- Ne haragudj - mondtam. - Nekem akartalak zavarni. Kicsit... kicsit rosszul esett, de csak ennyi. Jössz azért a bulira?
- Muszáj mennem. Mindjárt összeszedem magam.
- Megvárlak.
- Menj már el! Hagyj egy kicsit magamra! Nem bírok rád nézni! - kiabált rám.
Most már nem bírtam visszafogni a sírásomat. Nem csináltam semmit, mégis ok nélkül kiabált velem. Lehet, hogy kiborult, de nem én vagyok a hibás.
Megfordultam, és kiszaladtam a szobájából. Becsaptam az ajtót, és a szobám felé vettem az irányt. Benyitottam, úgy terveztem, lefekszem az ágyra, és sírok egy kicsit. Nekem nem is kötelező lemenni a bulira.
Ám ahogy benyitottam, meglepődtem. Két srác volt a szobámban.

2. fejezet

2. fejezet

Ahogy álltam az emberek között, ahogy szurkoltam a fiúknak, azon kaptam magam, hogy Kamilon és Ewa-n gondolkodom. A fiú ugyanis az utóbbi időben nem vitte el feleségét a versenyekre. Remélem, hogy Ewa gyereket vár, és azért nem. Ez legalább pozitív lenne, csak az a baj, hogy akkor Kamil már régen elmondta volna. Ráadásul a lány mostanában nem is nagyon volt téma kettőnk között.
A kocogás közben, amikor felhoztam őt, meg hogy nem gondolnak a tinilányok arra, hogy van felesége, Kamil csak mosolygott, nem nevetett.
Aggódni kezdtem, hiszen a legjobb barátom. Féltettem, hogy tönkremegy a házassága. Ewa és én nem igazán voltunk legjobb barátnők, nem is nagyon beszélgettünk. Pedig nem volt vele semmi bajom, igazság szerint még kedveltem is. És persze féltékeny voltam arra, hogy milyen szép.
A verseny egyébként jól alakult. Nagyon izgultam, hogy mi lesz, hiszen az elmúlt két napban az osztrákok nagyon ott voltak. Az első sorozat után Kamil vezetett, második Robert Kranjec, a szlovén versenyző volt, harmadik helyen pedig Adam állt. Elég hosszúra sikeredett a verseny, ugyanis nem volt túl jó az időjárás. A szünet is tartott egy ideig, majd bemondták, hogy sajnos egy kör után véget ér a verseny.
Kicsit szomorú voltam, hogy nem Adam nyert az utolsó versenyén, viszont annál inkább örültem, hogy Kamil megnyerte. Planicán nyerni nagy dolog. A dobogón nagyon mosolyogtak a fiúk, és ez boldoggá tett nagyon, főleg Kamilra voltam büszke. Miután lejöttek a pályáról, kamil nyakába ugrottam. Csak úgy hemzsegtek körülöttünk a tévések. Aztán vártam, hogy megérkezzen Adam is, és gratuláltam neki. Ő összekócolta a hajamat, majd megölelték egymást Kamillal. Aztán pedig ment, hogy a szurkolóitól is elbúcsúzzon.

A verseny után visszamentünk a szállodába, és melegedtünk a fiúkkal.
- Évadzáró buli lesz? - kérdeztem meg Kamilt, ahogy ültünk egy kanapén, és tömtük a fejünket. Végre ehet egy kicsit többet.
- Persze, hogy lesz, de előtte el kellene menni alapozni. Mit szólsz?
Elgondolkodtam. Kimenni egy kis kocsmába, és szurkolók között inni? Nekem nem olyan nagy dolog, de a fiúk nem biztos, hogy élvezni fogják.
Ekkor Jurij Tepeš lépett mellénk. Kamillal jóban voltak, és úgy tűnt, neki is tetszik az ötlet.
- Menjünk! - ragyogott fel a szeme. - Kicsit összekaptam apámmal, úgyhogy legjobb lenne, ha most kicsit becsíphetnék.
Rámosolyogtam a fiúra. Ahogy kicsit jobban szemügyre vettem, egész jól nézett ki. Még sohasem találkoztam a fiúval, de a tévében már sokszor láttam. nem egy fotogén alkat, élőben sokkal jobban néz ki.
- Teo vagyok - nyújtottam felé a kezem, miközben ő lehuppant a kanapéra mellénk.
- Jurij. Te lehetsz Kamil “leges-leges-leges legjobb” barátja. - mondta mosolyogva, mutatva az idézőjeleket.
- Igazából ez teljes mértékben így van. Kiskorunk óta ismerjük egymást.
- Ó, az jó. Csak mert mást hallottam pletykálni.
- Na, mi az a hír, ami már Szlovéniába eljutott, de hozzánk még nem? - kérdezte meg Kamil.
- Á, nyugi. Semmi cikk nincs még róla. Pár lány leállított, csináltunk pár fényképet, és rólad, meg arról a lányról kérdezősködtek, aki folyton rajtad lóg - itt jelentőségteljesen rám nézett. - Minden esetre elég bátrak voltak, és az egyik még egész csinos is.
- Nagyszerű. Szóval nemsokára az a hír lesz minden újságban, hogy Kamil megcsalja Ewát velem? - kérdeztem szenvedő arcot vágva.
- Mi...?  - Jurij értetlen fejjel nézett rám, majd Kamilra. - Ja, nem-nem. Csak pár éretlen lengyel lányka kombinál. Ennyi az egész.
Még egyszer Kamilra nézett, majd hirtelen témát váltott, és már az esti kocsmázás majd évadzáró buli volt a téma.
Akármennyire próbáltam is figyelni, folyamatosan Kamil járt a fejemben. Most már egészen biztos voltam benne, hogy van valami, amit nem mond el nekem, és ez a valmi Ewával kapcsolatos.

1. fejezet

Az nap gyönyörűen sütött, gyönyörű volt, ahogy megcsillan a havon. Tavasz van, de Planicát még nagy hó borította. Imádtam ezt a sáncot, mindig ezzel végződik a síugrás szezonja. Persze mi nem jöhetünk el ide. Sírepülősánc, mi pedig elvileg nem vagyunk elég képzettek hozzá.
Kamil is mindig ezzel gonoszkodik. Kiskorom óta ismerem, együtt döntöttük el, hogy mi igenis síugrók leszünk. Adam Małysz volt a példaképünk, és a zakopanei síugrásra mindig kimentünk együtt.
Adam miatt döntöttünk úgy, hogy mindketten síugrók leszünk. Persze, nekem kisebb esélyeim voltak. Ugyan volt Zakopanéban női osztály, de azért mindig is a férfiakra ment rá ez a sport. Kiskorunk óta jártunk edzésekre, de csak hobbi szinten. Végül, a nagy döntésünk után, hogy világkupát fogunk egyszer nyerni (nem is tudom, miből gondolhattam), nagyobb elánnal kezdtünk edzeni.
Pár éve Kamilnak sikerült is bekerülnie a lengyel válogatottba. Nagyon büszke voltam rá, hiszen alig pár év alatt megcsinálta, és bekerült a csapatba. Ott ugorhatott Adam oldalán, sőt mi több, jó barátok lettek.
Én is jártam versenyekre, de nem voltak jól megszervezve. Európán belül jártunk ide-oda, és volt, amit meg is nyertem. Lengyelországban mindig örültek természetesen, hogyha hír jött arról, hogy nyertem, vagy egy másik lengyel nő, de nem nagyon beszéltek róla sokáig. Csak az a tipikus örülünk, mert hát lengyel...
És itt el is érkeztünk a történet kezdetéhez, ahonnan kicsit elkanyarodtam. 2011 márciusát írtuk, és az utolsó síugró világkupa verseny volt abban az évben. Kamil szerzett nekem VIP jegyet, hiszen ekkor már tudtuk, ez lesz Adam utolsó világkupa versenye. Előző napon már elbúcsúztattuk a norvégok edzőjét, akivel sikerült egy képet is csinálnom.

Kamil és én már reggel találkoztunk. Elmentem vele futni, de nem nagyon akart edzeni. Pedig itt nagy lehetőség, hogy mutasson valamit. Oké, már Zakopanéban nyert egy versenyt (gyönyörű hóesésben, sajnos Adam akkor elesett), de azért ez a világ - immáron - második legnagyobb sánca, ideje mutatnia valamit. Ő mégis unatkozott, ezért egy rövidke kocogás után megálltunk, és inkább sétálva folytattuk utunkat.
- Na, mi az Teo? Várod már a nagy találkozást? - kérdezte mosolyogva.
Adamra gondolt. Ez volt az első alkalom, hogy találkozhattam vele, és már nagyon be voltam sózva. Sose mentem még el versenyre úgy, hogy VIP jegyem lett volna, még otthon sem. Mondjuk Kamil mindig be akart vinni, de a zakopanei női szakosztály mindig együtt ment, és a D szektorba kaptuk mindig a jegyünket. Ennyit adtak nekünk ingyen. Meg mindig is jó volt a hangulat ezeken a versenyeken. A lányokkal jól éreztük magunkat, és én is ismerkedhettem néhány külföldi szurkolóval, akik oda vettek jegyet.
- Persze, hogy várom már - mosolyogtam legjobb barátomra. - A világ legjobb síugrójával találkozhatok. Ráadásul neked az egyik legjobb barátoddá vált. Ez azért nagy dolog. Ő a példaképem.
Egy idő múlva újra kocogásra váltottunk, de még így is háromszor meg kellett állni, ugyanis pár rajongó észrevette Kamilt, és fotózkodtak vele. Voltak köztük lengyelek is, három fiatal lány, akik borzalmasan visítottak, alig értettük mit akarnak mondani. Persze rám gonosz szemekkel néztek. Nem értem a problémájukat, hiszen ott van Kamilnak Ewa, és ha annyira nagy rajongók lennének, tudnák, hogy szeretett Kamil Stoch-uk házas. Persze ezt szeretik elfelejteni.
- És te ezt hiányoltad? - kérdeztem tőle nevetve, miután ott hagytuk a lányokat.
- Azért jó érzés, hogy felismernek. A zakopanei győzelem óta többen állítanak meg.
- Ja, és most azt hiszik, hogy van köztünk valami - röhögtem el magam.
Kamil rám mosolygott.
- Igen, Ewa-ra nem igazán gondolnak a rajongók. Legalábbis a lányok.
- Vagy azt hitték, hogy én vagyok Ewa.
Nevettünk egy jót, és lassan már el is értünk a verseny helyszínére. Kamil oldalán nem is nagyon nézték meg a VIP pass-omat, csak futólag pillantott rá a biztonsági őr. Helyette inkább kért egy autogrammot ettől a hülyétől.
Ez volt a harmadik nap, hogy itt voltam bent, mégsem találkoztam nagyon a síugrókkal. Éppen koncentráltak, vagy edzettek még egy picit, és nem akartam őket nagyon zavarni.
Most viszont tudtam, hogy Kamil bemutat a csapatának. Egyedül Maciej-t ismertem korábbról, de nem tudom, hogy emlékszik-e rám.
- Sziasztok srácok. Bemutatom Teodozja Ptaszeket - kezdte Kamil.
- Csak Teo morogtam rá legjobb barátomra.
- Á, madárka! Emlékszem ám rád - kacsintott rám Maciej Kot.
- Örülök cicuska - kacsintottam vissza, amin nevettünk egy jót.
(*szerkesztői megjegyzés: ptaszek - madárka, kot - macska lengyelül)
Ezek után mindenkinek be lettem mutatva.
- Ő pedig itt a híres-neves Adam Małysz - vigyorgott Kamil, mint a tejbetök. - Adam, ő pedig itt a leeeegnagyobb rajongód, az egyik legjobb lengyel női síugrónk, Teo.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott kedvesen Adam, és kezetfogtunk.
Én is vidáman mosolyogtam rá, szinte nem is voltam zavarban.
Jól elbeszélgettem a srácokkal, akik nagyon jó hangulatban voltak.
- Remélem jól fogtok szerepelni - mondtam a fiúknak, mikor elbúcsúztam tőlük. - Sok sikert, és egy csupa lengyel dobogót várok ám.

Egy kis bevezetés

Azt tervezem, írok egy fanfictiont. Írtam már az F1-ről, Harry Potter világáról. Persze ezeket mindig féltem megmutatni. Legtöbbször csak kis egypercesek készültek.

Most viszont itt az ideje a kedvenc sportomról fanfictiont írni. Ez pedig a síugrás.

Hogy kikről is szól majd a történet? Még nem tudom pontosan a párosítást. Majd alakul a sztori, a szereplők szintén változhatnak. Egy biztos.

Az pedig a főszereplő: Teodozja Ptaszek, egy lengyel síugró lány. A többi pedig majd kialakul.
Természetesen, mint majd minden fanfictionben, itt is a szerelem lesz a fő téma valószínűleg. Lesz benne öröm, bánat, szórakozás.
Már régóta tervezve van ez a történet, néhány főbb szereplő ki van már választva. Egy éve terveztem el, hogy lesz ilyen, pár fejezet már készen is volt, de mivel füzetbe írtam, nem találom már.

Jó olvasást mindenkinek a későbbiekben. :)