2. fejezet

2. fejezet

Ahogy álltam az emberek között, ahogy szurkoltam a fiúknak, azon kaptam magam, hogy Kamilon és Ewa-n gondolkodom. A fiú ugyanis az utóbbi időben nem vitte el feleségét a versenyekre. Remélem, hogy Ewa gyereket vár, és azért nem. Ez legalább pozitív lenne, csak az a baj, hogy akkor Kamil már régen elmondta volna. Ráadásul a lány mostanában nem is nagyon volt téma kettőnk között.
A kocogás közben, amikor felhoztam őt, meg hogy nem gondolnak a tinilányok arra, hogy van felesége, Kamil csak mosolygott, nem nevetett.
Aggódni kezdtem, hiszen a legjobb barátom. Féltettem, hogy tönkremegy a házassága. Ewa és én nem igazán voltunk legjobb barátnők, nem is nagyon beszélgettünk. Pedig nem volt vele semmi bajom, igazság szerint még kedveltem is. És persze féltékeny voltam arra, hogy milyen szép.
A verseny egyébként jól alakult. Nagyon izgultam, hogy mi lesz, hiszen az elmúlt két napban az osztrákok nagyon ott voltak. Az első sorozat után Kamil vezetett, második Robert Kranjec, a szlovén versenyző volt, harmadik helyen pedig Adam állt. Elég hosszúra sikeredett a verseny, ugyanis nem volt túl jó az időjárás. A szünet is tartott egy ideig, majd bemondták, hogy sajnos egy kör után véget ér a verseny.
Kicsit szomorú voltam, hogy nem Adam nyert az utolsó versenyén, viszont annál inkább örültem, hogy Kamil megnyerte. Planicán nyerni nagy dolog. A dobogón nagyon mosolyogtak a fiúk, és ez boldoggá tett nagyon, főleg Kamilra voltam büszke. Miután lejöttek a pályáról, kamil nyakába ugrottam. Csak úgy hemzsegtek körülöttünk a tévések. Aztán vártam, hogy megérkezzen Adam is, és gratuláltam neki. Ő összekócolta a hajamat, majd megölelték egymást Kamillal. Aztán pedig ment, hogy a szurkolóitól is elbúcsúzzon.

A verseny után visszamentünk a szállodába, és melegedtünk a fiúkkal.
- Évadzáró buli lesz? - kérdeztem meg Kamilt, ahogy ültünk egy kanapén, és tömtük a fejünket. Végre ehet egy kicsit többet.
- Persze, hogy lesz, de előtte el kellene menni alapozni. Mit szólsz?
Elgondolkodtam. Kimenni egy kis kocsmába, és szurkolók között inni? Nekem nem olyan nagy dolog, de a fiúk nem biztos, hogy élvezni fogják.
Ekkor Jurij Tepeš lépett mellénk. Kamillal jóban voltak, és úgy tűnt, neki is tetszik az ötlet.
- Menjünk! - ragyogott fel a szeme. - Kicsit összekaptam apámmal, úgyhogy legjobb lenne, ha most kicsit becsíphetnék.
Rámosolyogtam a fiúra. Ahogy kicsit jobban szemügyre vettem, egész jól nézett ki. Még sohasem találkoztam a fiúval, de a tévében már sokszor láttam. nem egy fotogén alkat, élőben sokkal jobban néz ki.
- Teo vagyok - nyújtottam felé a kezem, miközben ő lehuppant a kanapéra mellénk.
- Jurij. Te lehetsz Kamil “leges-leges-leges legjobb” barátja. - mondta mosolyogva, mutatva az idézőjeleket.
- Igazából ez teljes mértékben így van. Kiskorunk óta ismerjük egymást.
- Ó, az jó. Csak mert mást hallottam pletykálni.
- Na, mi az a hír, ami már Szlovéniába eljutott, de hozzánk még nem? - kérdezte meg Kamil.
- Á, nyugi. Semmi cikk nincs még róla. Pár lány leállított, csináltunk pár fényképet, és rólad, meg arról a lányról kérdezősködtek, aki folyton rajtad lóg - itt jelentőségteljesen rám nézett. - Minden esetre elég bátrak voltak, és az egyik még egész csinos is.
- Nagyszerű. Szóval nemsokára az a hír lesz minden újságban, hogy Kamil megcsalja Ewát velem? - kérdeztem szenvedő arcot vágva.
- Mi...?  - Jurij értetlen fejjel nézett rám, majd Kamilra. - Ja, nem-nem. Csak pár éretlen lengyel lányka kombinál. Ennyi az egész.
Még egyszer Kamilra nézett, majd hirtelen témát váltott, és már az esti kocsmázás majd évadzáró buli volt a téma.
Akármennyire próbáltam is figyelni, folyamatosan Kamil járt a fejemben. Most már egészen biztos voltam benne, hogy van valami, amit nem mond el nekem, és ez a valmi Ewával kapcsolatos.

1. fejezet

Az nap gyönyörűen sütött, gyönyörű volt, ahogy megcsillan a havon. Tavasz van, de Planicát még nagy hó borította. Imádtam ezt a sáncot, mindig ezzel végződik a síugrás szezonja. Persze mi nem jöhetünk el ide. Sírepülősánc, mi pedig elvileg nem vagyunk elég képzettek hozzá.
Kamil is mindig ezzel gonoszkodik. Kiskorom óta ismerem, együtt döntöttük el, hogy mi igenis síugrók leszünk. Adam Małysz volt a példaképünk, és a zakopanei síugrásra mindig kimentünk együtt.
Adam miatt döntöttünk úgy, hogy mindketten síugrók leszünk. Persze, nekem kisebb esélyeim voltak. Ugyan volt Zakopanéban női osztály, de azért mindig is a férfiakra ment rá ez a sport. Kiskorunk óta jártunk edzésekre, de csak hobbi szinten. Végül, a nagy döntésünk után, hogy világkupát fogunk egyszer nyerni (nem is tudom, miből gondolhattam), nagyobb elánnal kezdtünk edzeni.
Pár éve Kamilnak sikerült is bekerülnie a lengyel válogatottba. Nagyon büszke voltam rá, hiszen alig pár év alatt megcsinálta, és bekerült a csapatba. Ott ugorhatott Adam oldalán, sőt mi több, jó barátok lettek.
Én is jártam versenyekre, de nem voltak jól megszervezve. Európán belül jártunk ide-oda, és volt, amit meg is nyertem. Lengyelországban mindig örültek természetesen, hogyha hír jött arról, hogy nyertem, vagy egy másik lengyel nő, de nem nagyon beszéltek róla sokáig. Csak az a tipikus örülünk, mert hát lengyel...
És itt el is érkeztünk a történet kezdetéhez, ahonnan kicsit elkanyarodtam. 2011 márciusát írtuk, és az utolsó síugró világkupa verseny volt abban az évben. Kamil szerzett nekem VIP jegyet, hiszen ekkor már tudtuk, ez lesz Adam utolsó világkupa versenye. Előző napon már elbúcsúztattuk a norvégok edzőjét, akivel sikerült egy képet is csinálnom.

Kamil és én már reggel találkoztunk. Elmentem vele futni, de nem nagyon akart edzeni. Pedig itt nagy lehetőség, hogy mutasson valamit. Oké, már Zakopanéban nyert egy versenyt (gyönyörű hóesésben, sajnos Adam akkor elesett), de azért ez a világ - immáron - második legnagyobb sánca, ideje mutatnia valamit. Ő mégis unatkozott, ezért egy rövidke kocogás után megálltunk, és inkább sétálva folytattuk utunkat.
- Na, mi az Teo? Várod már a nagy találkozást? - kérdezte mosolyogva.
Adamra gondolt. Ez volt az első alkalom, hogy találkozhattam vele, és már nagyon be voltam sózva. Sose mentem még el versenyre úgy, hogy VIP jegyem lett volna, még otthon sem. Mondjuk Kamil mindig be akart vinni, de a zakopanei női szakosztály mindig együtt ment, és a D szektorba kaptuk mindig a jegyünket. Ennyit adtak nekünk ingyen. Meg mindig is jó volt a hangulat ezeken a versenyeken. A lányokkal jól éreztük magunkat, és én is ismerkedhettem néhány külföldi szurkolóval, akik oda vettek jegyet.
- Persze, hogy várom már - mosolyogtam legjobb barátomra. - A világ legjobb síugrójával találkozhatok. Ráadásul neked az egyik legjobb barátoddá vált. Ez azért nagy dolog. Ő a példaképem.
Egy idő múlva újra kocogásra váltottunk, de még így is háromszor meg kellett állni, ugyanis pár rajongó észrevette Kamilt, és fotózkodtak vele. Voltak köztük lengyelek is, három fiatal lány, akik borzalmasan visítottak, alig értettük mit akarnak mondani. Persze rám gonosz szemekkel néztek. Nem értem a problémájukat, hiszen ott van Kamilnak Ewa, és ha annyira nagy rajongók lennének, tudnák, hogy szeretett Kamil Stoch-uk házas. Persze ezt szeretik elfelejteni.
- És te ezt hiányoltad? - kérdeztem tőle nevetve, miután ott hagytuk a lányokat.
- Azért jó érzés, hogy felismernek. A zakopanei győzelem óta többen állítanak meg.
- Ja, és most azt hiszik, hogy van köztünk valami - röhögtem el magam.
Kamil rám mosolygott.
- Igen, Ewa-ra nem igazán gondolnak a rajongók. Legalábbis a lányok.
- Vagy azt hitték, hogy én vagyok Ewa.
Nevettünk egy jót, és lassan már el is értünk a verseny helyszínére. Kamil oldalán nem is nagyon nézték meg a VIP pass-omat, csak futólag pillantott rá a biztonsági őr. Helyette inkább kért egy autogrammot ettől a hülyétől.
Ez volt a harmadik nap, hogy itt voltam bent, mégsem találkoztam nagyon a síugrókkal. Éppen koncentráltak, vagy edzettek még egy picit, és nem akartam őket nagyon zavarni.
Most viszont tudtam, hogy Kamil bemutat a csapatának. Egyedül Maciej-t ismertem korábbról, de nem tudom, hogy emlékszik-e rám.
- Sziasztok srácok. Bemutatom Teodozja Ptaszeket - kezdte Kamil.
- Csak Teo morogtam rá legjobb barátomra.
- Á, madárka! Emlékszem ám rád - kacsintott rám Maciej Kot.
- Örülök cicuska - kacsintottam vissza, amin nevettünk egy jót.
(*szerkesztői megjegyzés: ptaszek - madárka, kot - macska lengyelül)
Ezek után mindenkinek be lettem mutatva.
- Ő pedig itt a híres-neves Adam Małysz - vigyorgott Kamil, mint a tejbetök. - Adam, ő pedig itt a leeeegnagyobb rajongód, az egyik legjobb lengyel női síugrónk, Teo.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott kedvesen Adam, és kezetfogtunk.
Én is vidáman mosolyogtam rá, szinte nem is voltam zavarban.
Jól elbeszélgettem a srácokkal, akik nagyon jó hangulatban voltak.
- Remélem jól fogtok szerepelni - mondtam a fiúknak, mikor elbúcsúztam tőlük. - Sok sikert, és egy csupa lengyel dobogót várok ám.

Egy kis bevezetés

Azt tervezem, írok egy fanfictiont. Írtam már az F1-ről, Harry Potter világáról. Persze ezeket mindig féltem megmutatni. Legtöbbször csak kis egypercesek készültek.

Most viszont itt az ideje a kedvenc sportomról fanfictiont írni. Ez pedig a síugrás.

Hogy kikről is szól majd a történet? Még nem tudom pontosan a párosítást. Majd alakul a sztori, a szereplők szintén változhatnak. Egy biztos.

Az pedig a főszereplő: Teodozja Ptaszek, egy lengyel síugró lány. A többi pedig majd kialakul.
Természetesen, mint majd minden fanfictionben, itt is a szerelem lesz a fő téma valószínűleg. Lesz benne öröm, bánat, szórakozás.
Már régóta tervezve van ez a történet, néhány főbb szereplő ki van már választva. Egy éve terveztem el, hogy lesz ilyen, pár fejezet már készen is volt, de mivel füzetbe írtam, nem találom már.

Jó olvasást mindenkinek a későbbiekben. :)