4. fejezet

Miért is ne, gondoltam felrakok még egy fejezetet ma. Most, hogy van kedvem írni, gyorsan szaporodnak a betűk.
Azért remélem valaki olvassa, nem csak magamnak rakom fel a részeket. :)
Jó olvasást!


Ráadásul tudtam is, hogy kik ők. Tom Hilde és Johan Remen Evensen. Hirtelen megtorpantam. Mit keres két norvég az én szobámban? Ők is csak álltak, és bámultak rám. Ekkor leesett. Rossz szobába nyitottam be.
Gyorsan elnézést kértem, és már szaladtam is ki. Megtaláltam a saját szobámat, és gyorsan bezárkóztam. A hirtelen döbbenettől még sírni is elfelejtettem. Aztán nevetni kezdtem.
“Milyen béna vagyok!”
Gyorsan megigazítottam a sminkemet. Talán mégis csak jobb lenne, ha lemennék. Bár így most, hogy beégettem magam a norvégok előtt, lehet, hogy ez nem a legjobb ötlet.
Mikor már tűrhetően néztem ki, úgy döntöttem, bulizok egyet. Ahogy kinyitottam az ajtót, láttam, hogy Kamil épp akkor kopogott volna be.
- Sajnálom - kezdte.
Elmosolyodtam, majd beinvitáltam.
- Ne haragudj kérlek. Nem akartam kiabálni, csak kicsit egyedül maradni. Felhúztam magam azon, hogy Jurij elmondta. Meg az alkohol is kicsit betett. Amúgy soha nem ordibáltam volna veled, ugye te is tudod? Meg... - hadarta.
- Nyugi, nyugi! - állítottam le, majd átöleltem.
Kamil nagyon szorosan ölelt engem, nem hagyta, hogy elegedjem. Nem mintha akartam volna. Jó volt egy kicsit megnyugodni az ölelésében. Aztán észrevettem, hogy sír.
Hirtelen nem tudtam, mihez is kezdjek. Régóta vagyunk legjobb barátok, mindig mindent elmondunk egymásnak. Emlékszem, hányszor sírtam a vállán az osztályom miatt, vagy esetleg fiúk miatt. Azt viszont sosem láttam, hogy sírt volna. Ő mindig olyan erős volt, és mindig olyan vidám.
Nem tudtam semmit mondani neki, így csak öleltem továbbra is. Tíz perc múlva elengedett.
- Elmegyek zuhanyozni. Tudsz addig nekem falazni a partin?
Bólintottam, és együtt hagytuk el a szobámat. Ő átment a sajátjába, én pedig a szálloda konferenciacsarnokába vettem az irányt.

Jurij már aggódva várt engem.
- Hogy van Kamil? - kérdezte egyből.
- Nem jól. De legalább ki tudta adni magából valamennyire. Nem beszél róla, de nem rejti el előlem, hogy baj van.
A szlovén csak bólintott egyet, majd felém nyújtotta a karját. Belekaroltam, mintha valami bálba mennénk, pedig csak egy sima buli volt. Persze egyből a pult felé vettük az irányt.
- Két sört kérnénk - szólalt meg Jurij, mikor odaértünk.
Megkaptuk a söröket, és leültünk az egyik asztalhoz. Már majdnem megittuk a sörünket, mire Kamil leérkezett. Leült mellénk, egy üveg pezsgővel, és három pohárral.
- Ha már nyertem ma, ünnepeljük meg - mosolygott ránk, és már öntötte is ki a pezsgőket. Koccintottunk, majd tovább beszélgettünk, de most főként a versenyről volt szó. Kail nem igazán akart beszélni Ewáról és arról a bizonyos másik lányról.
“Vagy fiú...?” - döbbentem meg hirtelen, ám ezt a gondolatot hamar elvetettem. Ha már megházasodott, csak nem később jut eszébe, hogy meleg. Tiszta Jóbarátok lenne.
Egy ideje már ott ültünk, mikor valaki megállt felettünk.
- Egy táncot? - kérdezte tőlem egyből.
Felnéztem, és megdöbbentem. Tom Hilde állt ott, a norvég srác, akire rányitottam a buli előtt.
- Ööö... persze - mondtam, és felálltam. Jurij csak mosolygott rám, és bíztatva lökdösött, hogy menjek már.
Miért is ne? Valami vonzott engem a norvég fiúban, bár nem az a tipikusan helyes srác. Mindenesetre valami megfogott benne. Bár az, ahogy az öltönyben kinézett, eléggé furcsa volt. Inkább vicces, mint elegáns.
- Bocs, hogy rátok nyitottam - kezdtem egyből a társalgást. Kicsit bele is pirultam.
- Á, ugyan, semmiség. Szerintem legalább annyira meglepődtél, mint mi - nevetett rám.
- De tényleg bocsi. Azt hittem az az én szobám. Nem igazán szoktam szállodában megszállni.
- Semmi gond, tényleg - nyugtatott. - Egyébként már jobban vagy?
- Tessék? - döbbentem meg a kérdésén.
- Kicsit mintha ideges lettél volna. Mintha sírtál volna.
- Hát, nem nem sírtam. És igen, jobban vagyok már, köszi. Kicsit kiakadtam, de már mindegy.
- Nem akarsz beszélni róla, mi?
Bólintottam egyet, és megértette, hogy ezt a témát most hanyagolnunk kell. Egy ideig nem is beszéltünk, csak csendben táncoltunk. Amikor pedig már eléggé elfáradtunk, elköszöntünk egymástól, és leültem vissza az asztalhoz.
- Na, milyen volt? - kérdezte egyből Jurij. - A norvég herceg elcsábított?
- Hahaha - húztam el a számat, majd mosolyogva hozzátettem: - Amúgy sem ő a norvég herceg.
Nevettünk egyet, majd elmeséltem a fiúknak a rányitós sztorimat, persze kihagytam, az idegesen, a sírás határán állós részt.
Az este további részében még iszogattunk pár felest is, az utolsó emlékem pedig az, hogy a norvégokkal együtt táncoltunk.

Reggel borzalmas fejfájással keltem. Nyögtem egyet, majd kinyitottam a szemem. Valami viszont nagyon furcsa volt. A szoba mintha teljesen a fordítottja lenne az enyémnek, ráadásul az ablakba egy síugró ruha volt felakasztva.
Felültem, és körülnéztem. Egyedül voltam, egy szál bugyiban, a többi ruhám pedig össze-vissza hevert a földön. Gyorsan felöltöztem, majd gondoltam megmosom az arcom. A fürdő viszont foglalt volt.
- Hol vagyok? - suttogtam magam elé, majd gyorsan el is hallgattam. Furcsán veszi ki magát, ha így magamban beszélek.
Nagyon érdekelt, ki lehet a fürdőben, viszont féltem is tőle. Ki tudja mi történt az este. Hallottam, hogy a vizet elzárták. Ijedtemben elindultam az ajtó felé, ám az zárva volt.
“Hol a kulcs?” - kezdtem keresni azt, majd megláttam az éjjeliszekrényen. Végre megfogtam, és indultam is az ajtó felé.
Ekkor jött ki a fürdőből az illető vizes hajjal, egy szál törülközőben.
- Szia - köszönt rám.
- Szia - a hangom elment, alig lehetett hallani.
- Ne haragudj, hogy ott hagytalak az ágyban - kezdte. -, de kicsit megijedtem reggel. Nem emlékszem igazán az estére.
- Hát, igazából én sem - vallottam be, majd elmosolyodtam. - Gondolom nyilvánvaló, hogy mi történt az éjszaka.
Tom bólintott egyet, de többet nem nagyon akart beszélni, így elköszöntem, és kimentem a szobából. Gyorsan megkerestem az enyémet, ami nem volt messze, majd bezárkóztam a fürdőmbe.
Egy gyors, frissítő zuhany után lementem az étterembe, hogy megreggelizzek. Kerestem egy üres asztalt, és már ki is hozták a reggelit. Nagy adag rántotta, zsemle, sonkaszeletek, narancslé, tea. Minden volt az asztalon, ami kellett. Hamar csatlakozott hozzám Jurij és Kamil is.
- Úristen, de másnapos vagyok - kezdte a szenvedést Kamil.
- Nekem mondod? Szétmegy a fejem - folytattam.
- De neked legalább volt egy jó estéd - kacsintott rám Jurij.
Kamil rámnézett, majd a szlovénra.
- Miért? Mi történt? Én valahol a harmadik felesnél elvesztettem a fonalat.
- Én sem emlékszem többre - tettem fel gyorsan a kezem.
- Elég szexis táncot nyomtál le Tomnak - nevetett Jurij.
- És még?
- Valamikor kettő-három felé elvonultatok, miután már egy órája folyamatosan smároltatok - avatott be a részletekbe a szlovén.
- Nagyszerű Teo. Sikerült megint összeszedned egy egyéjszakás kalandot? - csóválta a fejét Kamil, és kicsit csalódva nézett rám.
- Nem terveztem - húztam fel az orrom. - Amúgy is, Tom tök rendes volt reggel. Meg egész helyes is.
- De pont ő? Hiszen norvég! A fenébe is, ebből úgyse lesz semmi - morgott.
- Ha egyéjszakás kaland lenne, akkor nem is baj, hogy norvég. Amúgy meg - nyeltem le az utolsó falatot a rántottámból - szerintem lesz folytatása.
Gyorsan megittam a teámat, majd felálltam, és a szobám felé vettem az irányt.
A liftnél összefutottam Tommal. Zavartan nézett rám, de én rámosolyogtam.
- Mikor indultok? - kérdeztem.
- Csak este megy a repülő Ljubljanából. Miért?
- Nincs kedved együtt ebédelni? - tértem egyből a lényegre.
Tom elmosolyodott, és láttam a szemében az örömöt.
- Dehogynem! Egykor az étteremben?
- Tökéletes.
Adtam egy gyors puszit az arcára, majd beszálltam a liftbe, hogy kicsit lepihenhessek.

3. fejezet

Kicsit sokára ugyan, de meghoztam a következő részt. Már dolgozom a negyediken, csak így szakdoga írás mellett, nincs nagy kedvem ahhoz, hogy írjam.
Jó olvasást!




Többen nem nagyon akartak jönni, így csak hárman mentünk. Kamil szólt az edzőjének, hogy kicsit elmegyünk sétálni.
Nem igazán iszogathatott. Nem azért, mert féltették a berúgástól, hanem mert az alkohol hízlal. És neki nem szabad elhíznia. Ez egyébként rám is igaz, de velünk ezt annyira nem tartatják be. Sajnos nekünk nőknek nem az igazi ez a sport. Nem tudunk eléggé ráhajolni a combunkra, hiszen a mell visszafog valamennyire. Még ha nincs is akkora mellünk.
Szóval hárman mentünk végül iszogatni. Ahogy beléptünk a kocsmába, egyből zúgolódás támadt. Egy fiatal szlovén lány egyből fényképet követelt Jurijtól, ám Kamilt figyelemre sem méltatta.
- Már megint nem ismernek fel - tettetett szenvedést.
- Vagy csak nem kedvel téged - nyújtottam ki rá a nyelvem.
Kamil sértődötten húzta fel az orrát, majd a pulthoz állt.
Amíg Jurij fotózkodott - és flörtölt -, Kamil pedig a söröket vette, addig én kerestem egy boxot, ami szabad volt még. Egyet találtam, egészen közel a bejárathoz. Kamil időközben visszatért, letette elénk a söröket. Belekortyoltam, és éreztem, hogy jó este lesz ez.
Lassan Jurij is visszatért, leült mellém, és ő is elvette a sörét.
- Na, mi az? Melyik lány tetszik? - kérdeztem rá mosolyogva.
- Igazából egyik sem. Viszont neked volt igazad, Kamil. Ezek lengyel csajok, és nagyon örültek, hogy nyertél. Gondoltam, nem mondom meg nekik, hogy ki vagy.
Mindannyian nevettünk, Kamil viszont továbbra is csak morgolódott.
Ahogy söröztünk, egyre jobb hangulatunk lett. Jurij többször megemlítette, hogy nem hitte volna, hogy nők így tudnak inni. Én ezeken csak nevettem. Folyamatosan csipkelődtünk a szlovénnel, ám Kamil egyre csendesebb lett.
- Mi a baj? - kérdeztem rá, amikor Jurij elment wc-re.
Kamil csak megvonta a vállát, de nem válaszolt.
- Ugyan, mondd már, mi a baj? Történt valami?
- Hagyjuk, Teo. Most nincs kedvem ehhez.
- Te akartál inni, ha most a sör miatt rossz kedved lesz este, mérges leszek. Mi történt? Ewával összevesztetek?
Újabb vállrándítás volt a válasz, de most már nem nézett a szemembe.
Közben Jurij is visszajött, ezért nem akartam tovább folytatni a beszélgetést. Nem akartam kellemetlen szituációba hozni. Habár kicsit úgy éreztem, a szlovén többet tud erről a dologról, mint én. És már abban is egyre biztosabb voltam, hogy Ewához van köze a rossz hangulatnak.

Négy sör után úgy döntöttünk, ideje visszamenni a szállodába, hiszen a buli nemsokára kezdődik. Kamil továbbra is csöndesen ballagott mellettünk, Jurijjal viszont egyre jobban éreztük magunkat. Megtanította nekem a Planica polkát elénekelni, és miután már jól ment nekem, én is megtanítottam neki a Jaki tu spokój-t.
(*szerk.: Planica polka - szlovén dal, ha 210 m felett ugranak a planicai sáncon, ez szokott megszólalni.
Jaki tu spokój - lengyel dal, amire nagyon jól lehet lengetni a zászlót. Zakopanei versenyeken rendszeresen lejátszák.)
Nevettünk és egymásba karolva mentünk. Ahhoz képest, hogy igazából csak ezen a hétvégén ismertem meg, nagyon jóban lettünk a szlovén sráccal.
- Hagyjátok már abba! - morgott mellettünk Kamil. - Nincs jó hangotok, és kissé elegem van most ebből.
Aztán gyorsított a tempóján, és otthagyott minket.
- Mi van vele és Ewával? - kérdeztem rá egyből.
Jurij csak nézett, de aztán sóhajtott, és belekezdett.
- Állandóan veszekednek. Kamil már nem igazán bírja ezt a kapcsolatot, és állítólag valaki más is van.
- Valaki más? Úgy érted, hogy Ewa csalja őt?
- Nem, nem! Vagy legalábbis erről nem tudok. Kamil szerelmes valakibe.
- Aki nem Ewa. De... mégis ki az?
- Nem tudom, de engem is érdekelne. Azt nem volt hajlandó elmondani.
Nem értettem, miért nem hajlandó ezt nekem elmondani Kamil. Kicsit rosszul esett, hogy Jurij hamarabb tudott róla. Elvileg én vagyok a legjobb barátja. Pedig Ewával sincsen jó viszonyunk, tehát attól sem félhetett, hogy elmondom esetleg. Amúgy is tudom tartani a számat. Jobban, mint Jurij. Én nem mondtam volna el neki sem.
Lassan visszaértünk a szállodába. A recepcióst megkérdezte, hogy Kamil visszaért-e. Aggódtam, nehogy elmászkáljon egyedül. Nem ismeri annyira ezt a helyet. Ráadásul imádja a hegyeket, és ha eltéved a sötét erdőben, nem fogjuk megtalálni.
- Igen, már megérkezett. Fel is ment a szobájába - válaszolt kedvesen a férfi.
Megnyugodtam, elkértem a kulcsot, és én is felmentem átöltözni, hiszen már csak fél óra van a buliig.
***
Miután átöltöztem, átmentem Kamilhoz, hogy megnyugodjak, jól van-e. Bekopogtam, ám válasz nem jött. Megint kopogtam, és hallottam, hogy valaki az ajtóhoz jön, de még mindig nem kattant a zár, még mindig nem nyílt ki az ajtó.
- Kamil... - kezdtem. - Tudom, hogy bent vagy. Beszélhetnénk?
Kicsit kivártam. Egy ideig még nem szólt semmit, majd végül kinyitotta az ajtót.
Bementem hozzá, és láttam, hogy visszaül a kanapéra, és kezébe temeti az arcát.
- Beszéltem Jurijjal - kezdtem volna mondandómat, de ő csak horkantott egyet.
Nagy levegőt vettem, majd újra neki kezdtem.
- Miért nem mondtad el, hogy gond van? - kedvesen akartam kérdezni, de kissé felháborodottra sikerült.
- És még neked áll felljebb? - kiáltott rám. - Ki vagyok készülve idegileg, a válás szélén állok, te meg kiakadsz egy olyan apróságon, hogy nem mondok el neked valamit?
Ez kicsit rosszul esett. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, de visszafogtam magam. Igaza volt.
Kiakadtam ezen a kis apróságon, miközben neki romokban van az élete.
- Ne haragudj - mondtam. - Nekem akartalak zavarni. Kicsit... kicsit rosszul esett, de csak ennyi. Jössz azért a bulira?
- Muszáj mennem. Mindjárt összeszedem magam.
- Megvárlak.
- Menj már el! Hagyj egy kicsit magamra! Nem bírok rád nézni! - kiabált rám.
Most már nem bírtam visszafogni a sírásomat. Nem csináltam semmit, mégis ok nélkül kiabált velem. Lehet, hogy kiborult, de nem én vagyok a hibás.
Megfordultam, és kiszaladtam a szobájából. Becsaptam az ajtót, és a szobám felé vettem az irányt. Benyitottam, úgy terveztem, lefekszem az ágyra, és sírok egy kicsit. Nekem nem is kötelező lemenni a bulira.
Ám ahogy benyitottam, meglepődtem. Két srác volt a szobámban.