Megint nem új fejezet

Írnom kellene már az új részt, de most nincs annyira hangulatom hozzá. Ezért gondoltam hozok egy kis off témát. Mégpedig egy kis dicsekedést. Tudom, hülyeség, de nagyon fel vagyok pörögve miatta, ezért muszáj leírnom.
Tegnap hirtelen döntést hoztunk a nővéremmel, és eldöntöttünk, hogy hétfőn este Csehországba utazunk. Elmegyünk Turnovba, onnan pedig a Cseh Paradicsomban lévő prachovi sziklákat fogjuk megnézni, kirándulunk egy kicsit.
És ezt miért volt annyira fontos leírni? Hát mert Roman Koudelka (aki nem ismerné, ő egy cseh síugró) Turnovban született. Ez igazából annyira nem lényeges, de az én javíthatatlan síugrás-mániám miatt muszáj volt ezt leírni ide. :)

Újítások

Kicsit szerkesztgettem a blog kinézetét. Csináltam fejlécet a történetnek, meg a háttért is átállítottam. Nem valami húdenagyonjó, de nem vagyok ebben profi.

Friss nem tudom, mikor lesz, mert elkezdtem dolgozni egy történeten (nem fanfiction), és most azzal vagyok el. Igazából ehhez egyelőre csak egy fél oldalt írtam, de fogom írni, ígérem. :) Főleg, hogy most már van fejléc is.
Bár tudom, nem igazán olvassa ezt senki (hát, síugrós fanfiction senkit nem érdekel igazán... :S), de azért én nem adom fel. :) Legalább magamat elszórakoztatom vele. :)

(azért ha valaki olvassa, írhatna egy hozzászólásban arról, hogy van közönségem egyáltalán. :))

6. fejezet

Na, meghoztam az újabb fejezetet. Egész jól állok mostanában ezzel. :) Persze folyamatosan íródik, és amint elkészülök egy fejezettel, már rakom is fel ide.
Véget ér a planicai hétvége, de a történet még csak most kezdődik el igazán. :)
Jó olvasást!


***Teo szemszöge***

Becsuktam az ajtót, majd leültem a kanapéra. A gondolataimba mélyedtem, ami most tele volt Tom két puszijával.
Ez is ennyi lesz - gondoltam. - Miért is vártam többet, mint egy norvég síugró barátsága? Már ha lehetséges ez azután az éjszaka után. Amire egyikünk sem emlékszik.
Elhúztam a számat, majd gondoltam, gyorsan összepakolok én is, hiszen lassan indulni fogunk. Szerencsére mi nem repülővel, bár így sokkal lassabb lesz, de nem kell szenvedni a becheckolással, meg hasonlók.
Én ide még repülővel jöttem, Ljubljanából pedig taxival. Most viszont utazhatok a csapattal, a busszal. Persze a miénk nem olyan menő, mint az osztrákoké, meglátszik, hogy nincs annyi pénze a csapatnak. Mi lesz, jövőre, amikor Adam Małysz már nem lesz a csapattal?
Már majdnem készen voltam a pakolással, amikor Kamil benyitott.
- Kopkopkop, bejöhetek? Peersze, Kamil, nyugodtan gyere. De ugye nem zavarok? Nem, de köszönöm, hogy kopogtál - néztem rá, miközben a képzelt beszélgetést előadtam.
- Bocsi - morogta. - Csak gondoltam szólok, hogy siess. Már így is éjszaka lesz, mire hazaérünk.
- Egy kicsit segítenél?
Kamil segített elpakolni a maradék cuccomat, majd két bőrönddel és egy kis hátizsákkal felszerelkezve, már kint is voltam, a busz előtt. Nem szólt be senki, hogy sok a cuccom, a fiúk is hoztak ennyit. Persze nem azért, mert abban a három napban nem tudták eldönteni, mit fognak majd felvenni, hanem csak a versenyre szükséges dolgokat pakolták be. A buszsofőr, Jan egy német származású fickó segített nekem bepakolni a csomagtartóba, majd felmásztam a lépcsőn. Akármennyire is gagyi ez a busz az osztrák tourbus-hoz képest, nekem még így is nagyon menőnek tűnt.
Mindenkinek volt az ablak mellett helye, vagyis lett volna, persze, mint a középiskolások az osztálykirándulások alkalmával, mindegyikük hátra akart ülni (ahol egyébként a legjobban dobál a busz, és csak hányingert kelt). Én nem hátra ültem, hanem befogaltam egy ablak melletti helyet. A lenti részen volt egy minikonyha, egy bárpult, ahol semmi alkoholt nem kaphattunk, de legalább minden ingyen volt, és egy wc. Az utastérben pedig az üléseket ágyként is át lehetett alakítani, hogy kényelmesen aludhassanak a srácok. Na nem, mintha aludni akartak volna, ahogy elnéztem őket.
Én viszont inkább a zenémre koncentráltam. Így legalább nem lettem rosszul. Nem bírom a buszutakat. Persze azért szóltam még Jannak, hogyha lehet, néha egy benzinkútnál álljunk meg, hogy tudjunk levegőzni. Szerencsére ezzel nem volt probléma, hiszen Maciej miatt is mindig meg kell állni, és a vaxmester, Grzegorz sem bírja igazán a buszt. Bár ő megiszik két feles vodkát, és egyből elalszik, csak akkor van gond, amikor felébred, és rohan is egyből a wc-re.
Azért bevettem egy daedalont, és a zene is sokat segít nekem. Persze nem volt nagy nyugtom, hiszen Maciej odaült mellém, hogy beszélgetni akar.
- Azt hittem, te se bírod a buszozást - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem, de ha beszélgetek, akkor nem figyelek oda rá, hogy rosszul vagyok.
- Akkor miért nem vagy hátul a többiekkel? Nekem nem tesz jót a beszélgetés ilyenkor - mondtam őszintén. Nem akartam lekoptatni, de fáradt voltam, nem igazán aludtam az elmúlt éjszaka. Persze ezt nem akartam Cicuskának elmondani.
Vállat vont, majd kicsit megsértődve visszament a többiekhez. Szerencsére többet már nem zavartak, bár ez valószínűleg annak volt betudható, hogy Kamil visszatartotta őket. Ő tudta, mennyire rosszul tudok lenni.
Az úton összesen csak háromszor álltunk meg, először a szlovén-magyar határon, majd a magyar-szlovák határon, végül pedig amikor átléptük a lengyel határt. Nekem csak egyszer kellett úgy igazán levegőzni, amikor a nagy kanyargás után végre megálltunk Lengyelországban. Nem szeretem ezt a részt, ráadásul lassan is tudunk csak arra haladni, hiszen hiába a téli gumi, a Magas-Tátrában még márciusban is van hó. Hólánc meg persze nincs. Mondjuk nem volt rá nagy szükség, de akkor is. Lehet, hogyha kocogtam volna a busz mellett, gyorsabb lettem volna. Na jó, talán sprintelni kellett volna, de legalább friss levegőn lettem volna.
Éjjel kettőre megérkeztünk végre Zakopanébe, és a buszállomáson kiszállhattunk mi, helyiek. A többieket hazavitte a busz.

***Kamil szemszöge***

Ahogy leszálltunk a buszról, Teo és én ugyanarra vettük az irányt. Mivel Ewa és én szakítottunk, inkább Teo-hoz mentem, így nem okozott gondot, hogy hazakísérjem. A városban, mint mindig, most is nagy volt az élet.. Minden évszakban rengeteg turista jár erre, így mindig van valahol buli. A Morskie Oko nevű szórakozóhely nem okozott csalódást, sok fiatal cigizett kint előtte. Persze mi nem mentünk bulizni, el voltunk fáradva eléggé. Végigsétáltunk a főutcán, majd ahol kettéválik az út (egyik a sánc felé megy), mi is lekanyarodtunk, és a bolt mellett bekanyarodtunk az egyik utcába. Nem nagy város Zakopane, és a legtöbb hely szálloda, vagy panzió. Mi egy kisebb házban lakik Teo, aminek az egyik lakása a övé volt. A többiben általában turisták szállnak meg, a házinéni viszont úgy döntött, egy-két lakást albérletbe is kiad.
Bementünk a lakásba, ahol Teo egyből ledőlt a kanapéra a nappaliban.
- Nyugodtan menj el zuhanyozni, addig én olvasok.
Bólintottam, és befoglaltam a fürdőt. Volt itt egy törölközőm, hiszen sokszor volt olyan buli, ami sokáig tartott, és ilyenkor nem akartam sose zavarni Ewát hajnalban, hogy hazaérek, és estére itt maradtam. Most már mindegy ez az egész is.
Nem áztattam magam sokáig, hiszen tudtam, hogy Teo is zuhanyozni akar még. Felvettem egy tiszta pólót, majd alsógatyában és a pólóban kimentem a nappaliba.
- Mehetsz - vetettem oda Teonak. Most többre nem voltam képes.
Bementem a szobába, majd lefeküdtem az ágyba. Már alig voltam ébren, szerintem félálomban lehettem, amikor Teo is csatlakozott. Bebújt mellém az ágyba, és már aludtunk is.
Sosem voltunk szégyenlősek egymás előtt, hisz kiskorunk óta ismerjük egymást. Sokszor aludtunk egymás mellett, sosem volt belőle gond.

Hajnalban, amikor felkeltem, láttam, hogy Teo még alszik. Ránéztem az órára. Hét volt. Nem szoktam sokáig aludni, bár amilyen fáradt voltam este, nem értem, miért nem tudtam most kialudni magam. Két napja alig aludtam.
Kikászálódtam az ágyból, majd betakargattam Teo-t. Milyen nyugodtan alszik. Én pedig mennyire hozzábújnék.
De nem lehet. Nem tudja, mit érzek, és talán hülyeség is az egész. Meg most ott van Tom is neki. Már ha sikerült a randijuk. Erre még rá sem kérdeztem.
Kinyitottam a hűtőajtót, majd amikor láttam, hogy nem sok minden van benne, csak lejárt szavatosságú joghurtok, úgy döntöttem, lemegyek a boltba. Úgy sincs messze, és mivel hét óra van, már ki is nyílt. Amúgy is kedd van, tehát mindenki megy dolgozni. Kivéve mi, nekünk szünetünk van.
Felöltöztem, és kiléptem a lakásból. Elsétáltam a boltig, és gyorsan bevásároltam. Vettem zsemlét, felvágottat, margarint, vizet. Alap dolgok, de nem kell ennél több most.
A pénztáros néni már ismer minket, hiszen rengetegszer jártam én is erre.
- Gratulálok az eredményedhez! - mosolygott rám, mire egy tizenéves lány (biztos suli előtt beugrott kajáért), aki előttem állt a sorban, gyorsan hátra fordult. Méregette az arcomat, majd vállat vonva elment.
- Köszönöm - mosolyogtam a nénire, viszont megint zavart, hogy a saját városom beliek nem ismernek fel engem.
Kifizettem a kaját, majd visszamentem a lakásba. Elkezdtem készíteni egy szendvicset magamnak, majd mikor Teo kibotorkált a szobából, úgy döntöttem, csinálok egyet neki is. Amikor konstatálta, hogy ő is fog kapni, felrakott forrni vizet. Majd egy kannába belerakott két teafiltert.
Mikorra elkészültünk a reggelivel, megterítettünk, és leültünk az asztalhoz.
Nem sokat beszélgettünk, inkább faltuk a kaját, hiszen nagyon éhesek voltunk már. A teát is megittuk hamar, úgyhogy maradt az ásványvíz.
- Mi jót csinálsz ma? - kérdeztem meg a reggeli után.
- Nincs tervem. Te hazamész? - nézett rám kérdőn.
Csak megvontam a vállamat. Nem nagyon volt kedvem hazamenni az üres lakásba. Furcsa, már annyira megszoktam, hogy ott van Ewa. Nélküle annyira más lesz.
Na nem mintha bánnám ezt az egészet.
- Felhívod majd Ewát?
- Minek? - bukott ki a kérdés a számon.
- Hogy megbeszéljétek a dolgokat józanul is.
- Nem mindegy? Megcsalt, elhagyott. Nincs kedvem beszélni vele.
- Egyszer úgyis muszáj lesz. Ha mást nem, mikor váltok.
Igaza volt, tudtam. De inkább csak nyújtottam a dolgokat.
- Mi lenne, ha este elmennénk sörözni? - kérdeztem rá inkább. - A sánc előtti kocsma?
- Inkább menjünk a Guiness-be - mosolygott már ő is. - Jobb a sör, és igazán mehívhatnál engem is. Most úgyis nyertél egy csomót.
Elnevettük magunkat. Megvan az esti program. Addig pedig filmezünk. Persze inkább letöltünk filmeket. Borzalmas az, ami a tévében megy. A hollandoknál van felirat. Nálunk bezzeg csak alámondás. Nem túl izgalmas, amikor egy nyolcéves kisfiúnak, és egy nyolcvanéves néninek is ugyanaz a középkorú férfi mondja alá a mondandójukat, hangsúly nélkül.

5. fejezet

Meghoztam az új részt. Ebben van egy kis rész, ami Kamil szemszögéből van, nem tudom miért, de könnyebb volt így megírni. Kicsit világosabb lett ezzel egy-két dolog, szerintem. 
Kamil ki van akadva, Teo pedig randizik Tommal. 




**Kamil szemszöge**

Reggel eléggé másnaposan ébredtem. Túl sokat ittam. Ránéztem a telefonomra, hogy megnézzem, mennyi az idő, amikor észrevettem, hogy kaptam egy sms-t. Gyorsan megnyitottam, és elolvastam.
“Ezaz, rakd le te bunkó! Mire hazaérsz, én már sehol sem leszek.”
Ewa küldte. Megnéztem a híváslistámat, és láttam, hogy hajnalban beszéltem vele. Valószínűleg valami nagy vita volt.
Összekaptam magam, és elindultam, hogy megvitassam az estét Jurijjal.
- Jó reggelt! - köszöntem rá, amikor kinyitotta az ajtaját. - Bemehetek?
A szlovén beinvitált, majd leültem a kanapére, míg ő a fürdőben felöltözött.
- Miért engedted, hogy beszéljek Ewával?
- Á, szóval emlékszel rá? - kiabálta ki a fürdőből.
- Nem. Csak kaptam tőle egy üzenetet, hogy elköltözik.
- Gondoltam, hogy ez lesz ezek után - mormogta, ahogy kijött a nappaliba. - Menjünk enni, gyere.
Együtt elindultunk az étteremhez.
- Hogy érted, hogy ezek után? Miket mondtam neki? - kérdeztem aggódva.
- Leginkább sírtál, haver.
Hirtelen megtorpantam.
- Mi?
- Megcsalt téged. Aztán magyarázkodott valamit, te meg leraktad a telefont az asztalra. Ő még mindig beszélt, ezért én letettem.
- Te jó ég...
- Amúgy meg nem tudom min akadtál ki. Azt hittem, neked is van valaki.
Felment bennem a pumpa. Volt valaki, igen, de az csak olyan plátói dolog lehet. Ewa és én pedig jól éltünk együtt. Már nem szeretem őt szerelemből, de sohasem csaltam volna meg.
Jurij kitalálta a gondolataimat.
- Tudom, hogy nem volt semmi fizikailag azzal a másikkal. De ha lehetne megtetted volna, nem?
Magam elé meredtem. Nem tudtam megszólalni.
- Na, gyere. Menjünk enni, ne álljunk itt a folyosón. Hátha lent lesz Teo is, és akkor együtt ehetünk.
- Teo? Ne... ne mondd el neki a tegnapot. Vagy ő emlékszik?
- Nem hinném, bár akkor már ott sem volt.
- Ennyire nem bírta a piát?
- Hát, fogalmazhatunk így is, de majd ő elmeséli - mosolygott rám sejtelmesen Jurij.

A reggeli nem sikerült túl jól. Amint megtudtam, hogy Teo már le is feküdt Tommal, egyből felhúztam magam. Gúnyos szavakat vágtam legjobb barátomhoz. Hihetetlen mennyit veszekszünk ezen a hétvégén, pedig...
- Hé, haver, mi a bajod? - nézett rám értetlenül Jurij, mikor Teo otthagyta az asztalt.
Hirtelen rántott vissza a valóságba, ekkor jöttem rá, hogy ő is itt van. Nem mondhattam el az igazat. Engem is csak felhúznak a gondolataim.
- Csak nem akarom egy csalódás után összekaparni a földről. És tudod milyenek a norvégok.
- Igen, tudom. Jófejek, viccesek, bár a poénjaikat nem mindig értem meg, de jól lehet velük bulizni. Tom pedig egy rendes srác.
- Aki egyből kihasználta, hogy Teo részeg.
- És aki szintén teljesen részeg volt. Mint ahogy mindenki más. Végre hízlalhattuk magunkat sörrel.
Megrántottam a vállam, és inkább ettem. Nem volt kedvem vitatkozni. Jurij még párszor próbálkozott velem kommunikálni, de amikor látta, hogy nem megy, egy “akkor játszd a durcás kisgyereket” morgással már ott is hagyott egyedül.
Én továbbbra is csak mérgelődtem magamban. Teljesen ki voltam akadva. A feleségem megcsalt, én pedig ahelyett, hogy nagyon kiakadnék (ami mondjuk megtörtént este, de én nem emlékszem rá), a legjobb barátomról fantáziálok, aki azzal a bájgúnár norvéggal kavar.
Beletemettem a tenyerembe az arcomat. Azért hoztam el Teo-t, hogy együtt töltsük az egész hétvégét, és elmondhassam neki, hogy mi is van velem. Erre bekavar Jurij, aki elmondta helyettem, meg bíztatja Teo-t, hogy jöjjön csak össze Tommal.
Felálltam a helyemről. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Véget vetek ennek, és ha Teo ki is akad, majd én vigasztalom. Az mindig bejön a filmekben is.
Elindultam az étterem kijárata felé. Olyan ideges voltam, hogy neki mentem valakinek.
- Bocs - morogtam neki, majd kiakartam kerülni, de megállított.
- Hé, Kamil! - Tom volt az, hatalmas vigyorral a száján. Tudtam én, hogy ez lesz, Teo ki fog borulni. - Most találkoztam Teo-val. Együtt fogunk ebédelni. Mondta, hogy a legjobb barátod, és tudom, hogy ritkán beszélgettünk ennyit. De... úgy gondoltam, lehetnénk mi is jó haverok.
Várta, hogy mondjak valamit, de én csak bámultam rá. Lassan bólintottam.
- Ööö... oké. Akkor majd még találkozunk. Szia - köszönt el kicsit döbbenten azon, hogyan reagáltam.
Felmentem a szobámba, és egyből belevertem a falba a fejem. Persze nem erősen, csak annyira, hogy észhez térjek.
Hiszen beszélnem kellene még Ewa-val is.

**Teo szemszöge**

Nagyon vártam, hogy végre találkozhassak Tommal. Tudom, hogy csak egy napja ismerjük egymást, de úgy érzem, belezúgtam. Bár az ilyen mindig hamar alakul ki, a szerelem pedig majd csak később jön. Mindig így volt ez velem.
Gyorsan megcsináltam a sminkemet, és azon kezdtem gondolkodni, hogyan is öltözzem fel. Ha úgy öltöznék, ahogy szoktam, lehet, hogy nem tetszene neki. Inkább egy rocker lány vagyok, bár nem vetem meg a nőiesebb cuccokat sem. Nem úgy megy ez már, mint gimi elején, hogy együtteses pólóban, farmerban mászkáltam.
De ha meg nem így öltözöm fel, akkor meg nem magamat adom. Ez így nem lesz jó.
Végül egy egyszerű farmer, póló kombinációnál döntöttem. Kényelmes, és gondolom ő se fog kiöltözni.
Igazam lett, hiszen amikor leértem az étterembe, láttam, hogy Tom már vár engem az egyik asztalnál, és egyáltalán nincs kiöltözve.
- Szia - köszöntem rá, amikor odaértem az asztalhoz.
- Szia - mosolygott ő is rám. - Jól nézel ki. Ülj le! - intett a székre.
Nem a legudvariasabb kihúzom neked a széket ember, de ez nem is baj. Az kicsit sok lenne már nekem.
Rendeltünk ebédet, majd beszélgetni kezdtünk. Magunkról meséltünk főként, ki milyen volt kiskorában, ilyesmi.
- Tényleg síugró vagy te is? - mosolygott.
- Így van, és úgy néz ki, jövőre nekünk is lesz világkupa. Eddig csak össze-vissza versenyek voltak, de most már mi is megmutathatjuk magunkat. Van egy amerikai lány, aki nagyon jó. Akárhányszor voltunk együtt versenyen, mindig megnyerte. De majd kiderül decemberben.  Addig pedig még edzhetek is, fejlődhetek.
Ahogy erről beszéltem, éreztem, mennyire szeretem én ezt a sportot. És az, hogy végre lesz női világkupa, olyan nagymértékű boldogsággal töltött el, mint előtte még semmi. Sőt, ez azt is jelenti, hogy Sochiban, a téliolimpián is indulhatok majd.
Tom csak mosolygott rajtam.
- Jó hallani, hogy egy lány is ennyire csillogó szemekkel tud beszélni erről a sportról. Mármint... nem a szurkolókra gondolok. Mert te ráadásul tudod is, milyen érzés úgy igazán ez az egész.
- Imádom. De sajnos sose ugrottam sírepülő sáncról, és nem is tartom valószínűnek, hogy ez hamar be fog következni. Mi mindig csak normál sáncról ugrunk, és azért a 90-100 m-es ugrások nem olyanok, mint a 240 m.
Lassan befejeztük az ebédet, majd felkísért a szobámhoz.
- Örülök, hogy együtt ebédeltünk ma. Nemsokára megyek Zakopanéba, Adam búcsúztatójára. Ott leszel te is?
- A példaképem visszavonul, és szerintem Kamil elintézi nekem, úgyhogy mindenképpen. Amúgy meg tudok sok jó helyet ott a környéken, úgyhogy tudunk is majd hova menni. Persze csak ha szeretnéd - elpirultam. kicsit sokat beszélek néha. Még csak nem is mondta, hogy menjünk el valamerre, én meg egyből letámadom.
- Jól hangzik - mosolygott rám, majd kaptam két puszit, és elbúcsúztunk.
Két puszi... ez most jó vagy rossz jel?